Női labdarúgás: idegenben vágtunk vissza a cseheknek

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
2010.11.28. 16:46
Női válogatottunk vasárnap kora délután lejátszotta második felkészülési mérkőzését a csehek ellen. A mieink Vágó Fanny és Jakab Réka találatával egygólos hátrányból felállva 2–1-re legyőzték a házigazdákat, és megérdemelt sikerrel zárták az idei évet.

Csütörtökön Győrben mérkőzött meg egymással a két válogatott, akkor gólgazdag összecsapáson a csehek 4–3-as győzelmet arattak. Ma a dél-csehországi Lanzhot városában rendezték meg a második mérkőzést, amelyen Kiss László szövetségi edző a Rothmeisel Dóra (Kovács Klaudia 46.) – Szórádi Nikolett, Tóth II Alexandra, Tálosi Szabina, Tóth I Alexandra – Szarvas Alexandra (Megyeri Boglárka, 68.), Smuczer Angéla (Papp Dorka, 80.), Rácz Zsófia, Szabó Boglárka (Jakab Réka, 60.) – Vágó Fanny, Méry Rita összeállításban szerepeltette együttesét.

Az első félidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán, a mieink bátran játszottak, és a játékrész nagyobb részében irányítani tudták a mérkőzést. A fordulás után sem változott jelentősen a játék képe, ám a 65. percben a csehek kihasználták a lehetőségüket, és megszerezték a vezetést. A találkozó hajrája azonban egyértelműen a mieink fölényét hozta, és az utolsó negyedórában sikerült megfordítani az állást: a 78. percben Vágó Fanny kapott jó ütemű kiugratást, és magabiztosan értékesítette a lehetőséget. A 86. percben már a mieinknél volt az előny, tetszetős támadás végén Papp Dorka adott be a jobb szélről, az érkező Jakab Réka pedig öt méterről a hálóba továbbított. Az utolsó percekben a csehek már nem tudtak újítani, válogatottunk megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

„Kicsit még engem is meg tudtak lepni a lányok azzal, hogy fizikálisan is felvették a versenyt a hazaiakkal, és tanulva a két nappal ezelőtti mérkőzés hibáiból, teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót – értékelt a lefújás után Kiss László. – Bár nálunk már két hete vége a bajnokságnak, megérte lekötni ezt a két meccset az Európa erősebbik feléhez tartozó csehek ellen, mert az elmúlt napokban fontos tapasztalatokat szerezhettem az együttesről. Több olyan játékost is ki tudtam próbálni, aki eddig kevés lehetőséget kapott, és most pozitív meglepetést okozva stabil tagja lett a keretnek."

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
22 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46