„Az utánpótlás sajnos pénzkérdés is, nemhogy külföldi trénereket, a sajátjainkat sem tudjuk megfizetni, pedig hiányolom az élvonalbeli tapasztalattal felvértezett egykori futballisták szerepvállalását – mondta Egervári Sándor a Nemzeti Sportnak. – De hogyan várjuk el a sokszoros válogatott Dajka Lászlótól, hogy havi nyolcvanezer forintért foglalkozzon a lurkókkal? Van olyan futballkultúra, amelyben kimondják, az utánpótlásban tevékenykedő tréner ugyanannyit kell hogy keressen, mint a felnőttekkel dolgozó vezetőedző. Rendben, bónuszt nem kap. Ehhez képest nálunk kétségtelenül előfordul, hogy kólás apukák irányítják a foglalkozásokat."
A szakember így hívja azokat a lelkes szülőket, akik előbb csupán kívülről segítik fiuk csapatát, utaztatják, fizetnek ezt-azt, aztán később edzővé válnak.
„Tisztelem a lelkesedésüket, de a szív nem mindig elég."
Utolsó magyar labdarúgóként eddig az 1963-as születésű Détári Lajos ért el a világklasszisok szintjére. De vajon miért nem született azt követően olyan magyar futballista, aki hasonlóra lett volna képes?
„Biztos született, de ahhoz, hogy egyáltalán futballozni kezdjen, muszáj tömegesíteni a sportágat, ahhoz pedig kell példakép, sok Szalai Ádám és Koman Vladimir, másrészt a feltételrendszert is javítani kell. A labdarúgástól elvettek ezer pályát, ha azokat kárpótlási jeggyel már nem is lehet visszaszerezni, újakat fontos építeni, ami szerencsére egy ideje már megkezdődött. És hiába beszélnek sokan spanyol mintáról, nehéz úgy megtanítani a helyes labdaátvételt, hogy a gyerek füléig pattan a labda."
