Válogatott: Egerváriban az öt évvel ezelőtti játékom maradt meg - Tőzsér

Vágólapra másolva!
2011.05.22. 21:57
Tőzsér Dániel a Sport2 televízió Harmadik Félidő című műsorában úgy nyilatkozott, el kell fogadnia, hogy nem tagja a válogatottnak, de véleménye szerint Egervári Sándor szövetségi kapitány úgy emlékszik rá, ahogyan öt évvel ezelőtt a Ferencvárosban játszott.

„Bosszús lennék, ha a rossz játékom miatt nem kerülnék be a válogatottba. A lelkiismeretem tiszta: játszom a klubcsapatomban, szerintem jól. El kell fogadni, hogy a kapitány hirdet keretet, és az övé a felelősség. Bár szerintem benne az öt évvel ezelőtti Tőzsér maradt meg, aki a Fradiban a bal szélen játszott. Ebben az idényben két meccsemet látta, amikor Juhászék ellen játszottunk. Nagy álmom, hogy bekerüljek a válogatottba" – mondta Tőzsér Dániel.

A Genk futballistáját azután kérdezték meg a válogatottságról, hogy az Egervári Sándorral készült interjút levetítették, amelyben a szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, jelenleg Tőzsérnél előrébb vannak azok a játékosok, akik a helyén szerepelnek a nemzeti csapatban, és ezek a labdarúgók többet nyújtanak védekezésben.

Legfrissebb hírek

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02

Labdarúgás: minimum 90 fiatalperc minden csapatban a 17. fordulóban

Utánpótlássport
2025.12.16. 09:03

Kiakadtak a rajongók, rendbontással indult Lionel Messi indiai körútja

Minden más foci
2025.12.13. 11:14

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 16. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.09. 11:28

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07
Ezek is érdekelhetik