Fiola: Sokszor gyorsabb volt a tempó az otthoninál

2011.06.07. 12:28
null
Futácsék a franciák elleni meccsen keményen küzdöttek, és csak a ráadásban kaptak gólt (Fotó: Németh Ferenc – archív)
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott négy szerzett pontjával a hatodik helyen zárta a touloni tornát. A végső győzelemre is esélyes Franciaország elleni 1–1-es döntetlennel véget érő találkozó után a mieink az mlsz.hu-nak úgy nyilatkoztak, a hétfői teljesítményre lehet alapozni.

Fiola Attila, a paksiak védője mindhárom mérkőzést végigjátszotta a tornán a magyar védelem tengelyében, és úgy véli, gyakran gyorsabb volt a tempó a hazai meccseknél.

„A franciák ellen igazi csapatként küzdöttünk, és ennek kis híján meg is lett az értékes eredménye. A bajnokság végeztével fokozatosan vettük fel a nemzetközi tempót, amely sokszor gyorsabb volt az otthoninál. Úgy érzem, éppen a legjobb csapat ellen tudtunk a legjobban futballozni" – mondta Fiola az mlsz.hu-nak.

A középpályás Tajthy Tamás is magabiztosan teljesített a házigazda franciák ellen, ami után úgy vélte, a hétfői játékra lehet alapozni a jövőben.

„A hétfői meccsen bebizonyítottuk, hogy tudunk igazi csapatként futballozni – mondta az újpesti labdarúgó. – Szervezetten és felszabadultan játszottunk, ez volt a jó teljesítmény alapja. Szerintem mindent megtettünk a siker érdekében, és kiderült mindenki számára, hogy jók lehetünk az Eb-selejtezők folyamán is. A tétmérkőzéseken ez a teljesítmény lesz az alap, a minimum."

Bódi Ádám szerint a Mexikó elleni találkozóval ellentétben ezúttal mindenki hitt magában. A DVSC játékosa bízik benne, hogy a jövőben is a tagja maradhat a nemzeti együttesnek.

„Az biztos, hogy a franciáknál fizikailag erős, gyors játékosok szerepelnek, és képzettek is, mégsem igazán tudtak fölénybe kerülni – jelentette ki a DVSC szélsője. – Ma sok jó egyéni teljesítmény is párosult a szervezett játékunkhoz, és ellentétben a Mexikó elleni meccsel, ezúttal mindenki hitt magában és a siker lehetőségében. Majdnem sikerült megszerezni a győzelmet, taktikus játékunkkal sokáig vezettünk, de a végén szerencsétlenül elbuktuk a továbbjutást. Ami a folytatást illeti, öröm játszani az U21-es csapatban, jó volt ezen a rangos tornán részt venni, és szeretnék a keretben maradni a selejtezőkre is. Ahogy mindenkinek, nekem is az a célom, hogy helyet szerezzek a kezdőcsapatban, és segíteni tudjam az együttest a nemzetközi porondon."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44