Kisinyovi hangulatjelentés: Moldova, én így szeretlek!

Ha valaki szeretné értékelni a magyar autópályákat, elég, ha kelet felé elhagyja az országot. Az EU-tagállam Romániában – Erdélyben – ugyanis csupán egy rövid, Kolozsvárt elkerülő szakasz érdemli meg ezt a minősítést. A többi a magyar mellékutak közé sem kaphatna besorolást. Az internetes útvonaltervező azzal nem számolhatott, hogy az országot keresztül-kasul feltúrják és átépítik, amivel használhatatlanná teszik a még addig épnek számító maradék útszakaszokat is.

Kanyarok egymás hegyén-hátán, buszok, teherautók, omladozó házak, de leginkább lovaskocsik, kóbor kutyák minden mennyiségben, az úton keresztül hajtott tehenek és birkanyáj. Ami minden faluban csillog és villog, az egyedül a helyi templom. Úgy tűnhet, csak egy dologban bízhatnak az errefelé lakók...

Miután átértünk a román-moldovai határon, minden ráncunk kisimult. Moldova az addigiakhoz képest „szanatórium”. Nyílegyenes, autópályának beillő, remek burkolatú út haladt a fővárosig, az addig vezető 100 kilométeres távon azonban egyetlen település nyomaira sem bukkantunk.

Kelet-Európa Las Vegasába érve, túlzás nélkül, minden utcasarkon játékterem, kaszinó, vagy nyerőgépkomplexum – közvilágítás hiányában csak ezek fényeire hagyatkozhattunk.

Másnap aztán ráébredhettünk, hogy Kisinyov tényleg az a hely, ahol találkozik a múlt és a jelen. A több mint félmillió lakosú város az ország legfejlettebb és egyben legnagyobb települése. A nyugatról érkező látogatónak azonban még így is szokatlan látványt nyújt egy-egy utca.

Csak halkan jegyezzük meg: szállodánk főportáján egy piros vonallal áthúzott fegyver képének matricája fogadott (nem volt mit tenni, nem vihettünk be ilyesmit)...

A belvárosban napközben autóval szinte lehetetlen közlekedni, hatalmas a sürgés-forgás. A piac környékén az utcán csomagokkal dülöngélő embertömeg az autók között cikázva tört utat magának, ellehetetlenítve a forgalmat.

A válogatottunk azonban a centrumban, a város és talán az ország legelegánsabb szállodájában kapott elhelyezést.

A 143 szobás Leogrand Hotel a nyugati előírásoknak megfelelően kitűnő lehetőséget nyújt a pihenésre. A Kisinyovba érkező külföldi csapatok egytől-egyig ennek a hotelnak a vendégszeretetét élvezik.

A rendkívül segítőkész PR-menedzser, Artiom Antonov elmesélte, hogy nem számít nagy focifanatikusnak, legutóbb talán általános iskolában játszott, de a ma esti mérkőzésre már megvan a jegye, természetesen ott lesz a lelátón. És hogy mit vár a meccstől?

„Érdekes, küzdelmes találkozót, ahol az érzelmek, a mentális felkészültség kap majd nagyon fontos szerepet. Kettő egyes végeredményt várok, azt azonban nem tudom megmondani, hogy melyik csapat lövi azt a kettőt...”

Erről tehát ennyit. Remélhetőleg a tavaly októberi találkozóhoz hasonlóan ezúttal is mi rúgjuk azt a kettőt. Mindenesetre Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelentette, hogy visszakerül a kezdőbe a svédek ellen eltiltás miatt hiányzó Juhász Roland, Vanczák Vilmos duó, változtat tehát a (megint) győztes csapaton.

És hogy ne múljon el a magyar fociláz, arról leginkább egy idegenbeli győzelem gondoskodhatna.

Mert Moldovát mi így szeretjük.

De fociban ezúttal legyünk mi a királyok.