– Mostantól tizennyolcasban játszik?
– Jó vicc... Miután eldőlt, hogy pályára léphetek, és az is kiderült, hogy a kispadon indítom a meccset, megkérdeztem, megkaphatom-e a válogatottban megszokott hetes mezt, ám közölték velem, az a kezdő tizenegy valamelyik tagjának jár. Nem repestem az örömtől, de úgy voltam vele, az legyen a legnagyobb gondom az életben, hogy a tizennyolcas dresszben kell játszanom a válogatottban. A hozzáállásommal eddig sem volt probléma, most azonban újabb motivációt találtam arra vonatkozóan, miért tegyek meg mindent azért, hogy kezdő lehessek.
– Ha már a motivációt említette: kívülről olykor úgy tűnt, inkább felkészülési mérkőzést vívnak a finnekkel, mintsem tétmeccset.
– Barátságos jellege azért nem volt! Az ellenben tény, hogy a támadójátékunk nem volt az igazi, nem az a mindent elsöprő lendület jellemzett minket, mint a korábbi összecsapásokon. Kissé tanácstalanok voltunk. Vártuk, vártuk, hogy előbb-utóbb lesz valami, aztán nem lett semmi.
– Talán azért, mert ön csak az ötvenkilencedik percben állt be.
– Rossz vicc... Az Európa-bajnoki selejtezőt megelőzően legutóbb augusztus huszonhetedikén játszottam, akkor is csak nyolc percet, a finnek ellen nyilván nem voltam életem formájában. Az ember hiába csinálja végig a rehabilitációt, majd edz becsülettel, ezen a szinten nem múlik el nyomtalanul a hosszú kihagyás.
– Eszemben sem volt a nézőtérre kéredzkedni. Sőt kértem is, hogy játszhassak. Hálás vagyok Egervári Sándornak, hogy megadta a lehetőséget. Jólesett a bizalom, és az is, hogy végre futballozhattam.
– Nem féltette a vállát?
– Nem. Az orvosok gyógyultnak nyilvánítottak, én pedig kijelentettem, hogy vállalom a játékot. Onnantól fogva nem takarózhattam a sérülésemmel – nem mintha szándékomban állt volna. Hozzáteszem, két nappal a meccs előtt ráestem a műtött vállamra, a földön fekve azt hittem, mehetek vissza a kórházba, szerencsére a pillanatnyi ijedtségen kívül nem esett bajom. Ekkor győződtem meg afelől, hogy teljesen rendben vagyok.
– Lelkileg is?
– Ezt hogy érti?
– Az utolsó selejtezőt felvezető felkészülésnek még abban a tudatban vágtak neki, hogy felkapaszkodhatnak a pótselejtezőt érő második helyre, mígnem a svédek mindent elrontottak...
– Ha nehezen is, de túltettük magunkat ezen. Azt persze nem tagadom, hogy jó volt ábrándozni... S az volt a legszebb az egészben, hogy magunknak köszönhetően álmodozhattunk. Ha visszagondolok a kezdetekre, vagyis arra az időszakra, amikor összeállt ez a csapat, azt mondom, nyögvenyelősen indult a történet, akadtak különböző problémák, némi időre szükség is volt ahhoz, hogy megoldódjanak. Amikor viszont minden és mindenki a helyére került, rátértünk arra az útra, ami kétségkívül jó irányba visz minket.
A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN AZ ANZSI LÉGIÓSA BESZÉL MÉG A VÁLOGATOTT VB-SELEJTEZŐBELI ESÉLYEIRŐL, HOGY MÉG HOLLANDIA ELLEN IS A GYŐZELEM A CÉL!
