Válogatott: a finn kapitány meglepetésekkel készül ellenünk

2011.10.10. 19:16
Címkék
A keddi Eb-selejtező előtt hétfőn este a Puskás Ferenc Stadionban megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját a finn labdarúgó-válogatott, amelynek holnap este nyolc órától lesz jelenése a magyarok ellen. A tizenöt percig kötelezően nyilvános edzést látva sokkal okosabbak nem lehettünk ellenfelünkkel kapcsolatban – a fertályóra gyakorlatilag a bemelegítésre volt elég, a kapusok külön készültek, mindenki egészségesnek tűnt –, így a Mixu Paatelainen szövetségi kapitány, illetve a nálánál sokkal szűkszavúbb kulcsember, Teemu Pukki által elmondottakra hagyatkozhattunk csupán.

„Nagy várakozással tekintünk a keddi mérkőzés elé – mondta Mixu Paatelainen –, még akkor is, ha nincs is tétje ennek a selejtezőnek. Bízom benne, hogy a két csapat ettől függetlenül egy jó mérkőzéssel szórakoztatja majd a közönséget. Mi pedig szeretnénk egy kis meglepetéssel szolgálni a magyaroknak.”Mixu Paatelainen –, még akkor is, ha nincs is tétje ennek a selejtezőnek. Bízom benne, hogy a két csapat ettől függetlenül egy jó mérkőzéssel szórakoztatja majd a közönséget. Mi pedig szeretnénk egy kis meglepetéssel szolgálni a magyaroknak.”

Bővebben itt olvashat a finnek sajtótájékoztatójáról!

Legfrissebb hírek

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
6 perce

Egy félidő után 2–1-re vezet a Puskás Akadémia a Paks ellen

Labdarúgó NB I
8 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
25 perce

Nem indult jól a Maresca-korszak: az Arsenal hármat vágott a Manchester Citynek az angol Szuperkupában

Angol labdarúgás
33 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer az 50., Kaizinger az 57. helyen zárt lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
1 órája