U21-es válogatott: Meccsről meccsre javul a játékunk - Simon Ádám

2011.11.16. 13:26
Címkék
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott a negyedik mérkőzését is elveszítette a 2013-as Európa-bajnoki selejtezősorozatban, ám Simon Ádám az olaszok elleni 2–0-s vereség után is látott biztató jeleket a játékukban.

„Miután én Olaszországban játszom, számítottam arra, hogy ellenfelünk hazai pályán is a szervezett játékot tartja legfontosabb feladatának – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Simon Ádám, a Palermo játékosa. – Ugyanakkor állítom, arra a hazaiak sem számítottak, hogy a mezőnyben mindvégig tartani tudjuk velük a lépést. Elsősorban átlövésekből és a mi védelmi bizonytalanságaink után tudtak helyzetbe kerülni, kidolgozott akciók végén nem voltak komolyabb lehetőségeik. Ez szerintem annak köszönhető, hogy– bár pontjainkon ez nem látszik– meccsről meccsre javul a játékunk, és már a legnehezebb ellenfelekkel szemben is tudunk igazi csapatként küzdeni. Pontosságban és támadójátékban sokat kell még fejlődnünk, és el kell kerülnünk az olyan gólokat, mint az olaszok első találata volt, amikor mi jöhettünk szabadrúgással, és egy labdavesztésből lekontráztak bennünket.”

Az U20-as válogatottból egy korosztállyal feljebb lépő Windecker József így értékelte a mérkőzést:

„A tempó, a színvonal lényegesen magasabb volt, mint az U20-as csapatban, és bár játszottam már a török és a német válogatott ellen is, az itt tapasztalt hangulattal és óriási irammal eddig még nem találkoztam. Klasszis csapat volt az ellenfelünk, különösen feltűnő volt az olaszok labdabiztossága a középpályán, ebben sokat tanulhatunk tőlük. Úgy gondolom, az olasznál gyengébb ellenfelekkel szemben hasonló színvonalú játékkal győzelmi esélyeink lehetnek – fogalmazott a Győri ETO középpályása.”

Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
3 perce

Atlétikai Eb: Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
13 perce

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
24 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
30 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
37 perce

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
46 perce

NB III: a DEAC győzött a debreceni rangadón, a Haladás meg a szombathelyin

Labdarúgó NB II
1 órája