Válogatott: Egy válogatott mérkőzés mindig ugyanolyan fontos - Elek

2011.11.11. 13:31
Címkék
Elek Ákos, a Videoton középpályása a fehérvári klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, egy válogatott mérkőzés ellenféltől függetlenül mindig ugyanolyan fontos. Mint ismeretes, a magyar labdarúgó-válogatott ma 18 órától Liechtensteint fogadja a Puskás Ferenc Stadionban az Albert Flórián-emlékmérkőzésen.

„Ahogy Egervári Sándor is szokta mondani, én is osztom, hogy egy válogatott fellépés, mindegy, hogy felkészülési, vagy tétmérkőzés, ugyanolyan fontos, és mindegy, hogy ki ellen játsszuk – kezdte a vidi.hu-nak adott nyilatkozatát Elek Ákos, aki kitért a válogatott idei teljesítményére is. – Ha a megszerzett pontokat nézzük, akkor az mindenféleképpen pozitív az elmúlt évekhez képest, és volt egy olyan svéd meccs, amire már nagyon régen várt az ország. Végre tétmérkőzésen sikerült megverni egy nálunk előrébb rangsorolt országot. Talán a finnek elleni találkozót sajnálhatjuk kicsit, hogy nem úgy sikerült búcsúzni a közönségtől, de most új korszak kezdődik, innentől már a világbajnoki-selejtezőkre készülünk.”
Elek Ákos, aki kitért a válogatott idei teljesítményére is. – Ha a megszerzett pontokat nézzük, akkor az mindenféleképpen pozitív az elmúlt évekhez képest, és volt egy olyan svéd meccs, amire már nagyon régen várt az ország. Végre tétmérkőzésen sikerült megverni egy nálunk előrébb rangsorolt országot. Talán a finnek elleni találkozót sajnálhatjuk kicsit, hogy nem úgy sikerült búcsúzni a közönségtől, de most új korszak kezdődik, innentől már a világbajnoki-selejtezőkre készülünk.”

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
6 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
6 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
6 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
6 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
6 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
6 órája