U16: Izraelbe utazott a válogatott egy négycsapatos tornára

2011.12.07. 09:04
Címkék
U16-os válogatottunk a hét második felében Eilatban vesz részt nemzetközi tornán, amelyen a mieinken kívül a házigazda izraeliek, valamint a szerbek és az olaszok szerepelnek. A Both József szakmai igazgató vezette stáb 20 fős keretet állított össze, a mérkőzéseken Pisont István irányítja az együttest. A csapat kedd délelőtt Tel-Aviv érintésével utazott el a Vörös-tenger-parti Eilatba.

„A válogatott legutóbbi két összetartásán két különböző összetételű keret vett részt, most a mutatott teljesítmények alapján tizennyolc mezőnyjátékost és két kapust jelöltünk az utazó csapatba – mondta az mlsz.hu-nak Pisont István. – A nemzetközi torna célja, hogy megnézzük, kik azok a játékosok, akik sorozatterhelés mellett is képesek egyenletesen magas teljesítményre, és hosszabb távon is erősségei lehetnek a korosztályos válogatottnak."

U16-OS VÁLOGATOTT
A PROGRAM
December 8.: Magyarország–Szerbia, 11.00
December 9.: Izrael–Magyarország, 10.00
December 11.: Magyarország–Olaszország, 9.30
AZ UTAZÓ KERET
Kapusok: Ordasi Gergő (FTC), Molnár Dániel (Illés Akadémia)
Védők: Kecskés Ákos (Atalanta), Koronczi Bence (Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia), Talabér Attila (MTK), Spandler Csaba (Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia), Barna Szabolcs (Debreceni VSC), Hutter Máté (Diósgyőri VTK)
Középpályások: Nagy Ádám (Győri ETO FC), Gazdag Dániel (Magyar Futball Akadémia), Jakab Richárd (Magyar Futball Akadémia), Szántó Tamás (Rapid Wien), Koszta Márk (Magyar Futball Akadémia), Zsótér Donát (Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia), Bíró András (ZTE FC)
Támadók: Bölcsföldi Milán (Illés Akadémia), Sejben Viktor (Videoton), Mayer Milán (Győri ETO FC), Németh Erik (Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia), Pintér Nikola (Magyar Futball Akadémia)

 

Legfrissebb hírek

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr

Labdarúgó NB II
26 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
29 perce

NB II: Diósgyőri VTK–FC Ajka

Labdarúgó NB II
30 perce

NB II: Máris vezet a Barcika – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
30 perce

Nincs még gól a Nyíregyháza–Kisvárda bajnokin

Labdarúgó NB I
32 perce

NB II: FC Nagykanizsa–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
32 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika SC–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
33 perce

NB II: Kecskeméti TE-Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
33 perce