Egervári Sándor lezártnak tekinti a Sousa-ügyet

2012.02.14. 15:07
null
Egervári lezártnak tekinti a Sousa-ügyet (Veres Viktor – archív)
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján kiadott közlemény szerint Egervári Sándor szövetségi kapitány lezártnak tekinti a Videoton vezetőedzőjével történt találkozása kapcsán nyilvánosság elé került ügyet.

Vasárnap óta nagy teret kap a hazai sajtóban az a múlt heti eset, amikor Egervári Sándor szövetségi kapitány törökországi megfigyelőútjára utazva a repülőtéren kinyújtott kézzel köszönteni próbálta Paulo Sousát, a Videoton vezetőedzőjét, aki azonban nem fogadta a kézfogást. A szövetségi kapitány nem kívánta nagy dobra verni a történteket, ám mivel több szemtanúja is volt a találkozásnak, nagy nyilvánosságot kapott az eset.

Egervári Sándor először röviden nyilatkozott az ügyről, és kijelentette: „Minősíteni nem akarom a gesztust, szerintem ez a tréner munkáltatójának a feladata."

Kedden azonban Paulo Sousa közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben Egervári Sándort hibáztatta a kézfogás elmaradásáért. A szövetségi kapitány ma délután érkezett haza Törökországból, és a közlemény kapcsán a következőt nyilatkozta az mlsz.hu-nak.

„Szokatlan eseménnyel indult a törökországi utazás, a Videoton vezetőedzőjének reakciója a kéznyújtásomra éppen olyan méltatlan volt, mint a mai magyarázkodása. Mivel a magyar labdarúgó-válogatott előtt fontos feladatok állnak, értelmetlennek tartom, hogy az időmet és az energiámat Paulo Sousa szavainak megcáfolására fordítsam. A kollégáimmal való esetleges vitáimat én a jövőben is európai módon igyekszem megoldani, ezzel az üggyel pedig a továbbiakban nem szeretnék foglalkozni" – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
11 perce

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
13 perce

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
14 perce

Potya gól után hazai döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
15 perce

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
17 perce

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
19 perce

Márton Richárd: Újra álmodhatok az olimpiai döntőről

Úszás
26 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
1 órája