Futsal vb-selejtező: szerencsés sorsolás, a szerbekkel játszunk

2012.02.11. 12:34
null
A mieinknek reális esélyük maradt a vb-részvételre (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A magyar futsalválogatottnak szerencséje volt a világbajnoki selejtezők rájátszásának sorsolásán, ugyanis a verhető kategóriába tartozó Szerbiát kapta ellenfélül.

 

A horvátországi Európa-bajnokság döntőjének délelőttjén Zágrábban tartották meg a sorsolást, amelyen a decemberi selejtezőtornák győzteseit a másodikokkal párosították össze. A hét párharc győztese részt vehet a Thaiföldön rendezendő novemberi világbajnokságon.

„Elkerültünk a világ legjobb csapatait, és olyan riválist kaptunk, amely ellen van esélyünk a sikerre, nem leszünk már a mérkőzések előtt kilátástalan helyzetben – mondta a sorsolás után Frank Tamás szövetségi edző az MLSZ honlapjának. – A szerbek esélyesebbek, de mindent megteszünk, hogy mi kerüljünk ki győztesként a párharcból. Tudjuk, mire kell készülnünk, ismerjük őket, legutóbb egy éve játszottunk ellenük két barátságos meccset. A szerb játékosok fizikálisan nagyon erősek, dinamikusak, emellett van egy-két kiemelkedő képességű futsalosuk, akik támadásban képesek megnyerni az egy az egy elleni szituációkat. Nagyon szeretnénk kijutni a világbajnokságra, s örülök, hogy a sorsolás után ez a cél továbbra is elérhetőnek tűnik számunkra.”

A mieink a gyöngyösi vb-selejtező tornán elért második helyükkel biztosították a helyüket a rájátszásban, ahol oda-visszavágós párharc vár rájuk Szerbia ellen. Az első mérkőzést a magyar válogatott vívja hazai pályán.

A szerbek a ma véget érő zágrábi Európa-bajnokságon a csoportkörben 9–8-ra legyőzték Azerbajdzsánt és 2–1-re kikaptak a portugáloktól, majd a negyeddöntőben 2–1-es vereséget szenvedtek a döntőbe jutó orosz válogatottól.

A mieink legutóbb tavaly februárban mérkőztek meg a szerbekkel, akkor a két felkészülési mérkőzés közül az elsőt 2–0-s félidei vezetésről 3–2-re elveszítettük Szegeden, majd másnap Szabadkán 4–4-es döntetlent értünk el.

FUTSAL VB-SELEJTEZŐ
A RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSA
MAGYARORSZÁG–Szerbia
Norvégia–Olaszország
Szlovénia–Csehország
Azerbajdzsán–Oroszország
Szlovákia–Spanyolország
Fehéroroszország–Portugália
Románia–Ukrajna
Az első mérkőzéseket március 25. és 28. között, a visszavágókat április 8. és 11. között rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
12 perce

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
14 perce

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
16 perce

Potya gól után hazai döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
17 perce

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
18 perce

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
20 perce

Márton Richárd: Újra álmodhatok az olimpiai döntőről

Úszás
27 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
1 órája