Labdarúgás: a jövő hét végéig döntés születhet a Puskás-stadionról

2012.03.20. 12:59
Címkék
A héten vagy a jövő héten születhet kormánydöntés a Puskás Ferenc Stadionról és környékéről; a területen Orbán Viktor miniszterelnök szerint egy kis olimpiai központ valósulhat meg.

„A kormány előtt lévő tervek szerint nem bontjuk le a Puskás Ferenc Stadiont, amely a jövőben atlétikai stadionként funkcionálna tovább, az új nemzeti futballstadion, melyet hatvanötezer néző befogadására terveznek, a jelenlegi Puskás Stadion és a Papp László Sportaréna közötti területen épülne fel" – mondta a kormányfő a Puskás Suzuki-kupa utánpótlás-labdarúgótorna keddi sajtótájékoztatóján.

Mindehhez hozzátette, a végső döntés ugyan még hátravan, de ismeri a kormány tagjait, ezért ha totózna, fix egyesre venné, hogy elfogadják a javaslatot.

A kétstadionos tervről több mint egy hónappal ezelőtt Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke már beszélt a nyilvánosság előtt.

Bánki az akkori tervekről elmondta: a felső karéj elbontásával 40 ezres befogadóképességgel megmarad a régi Puskás-stadion, közben februárban nemzetközi tervpályázatot írnak ki egy új, mellé épülő 45 ezres, 60 ezresre bővíthető arénára, amelyre 30-35 milliárdot szánnak.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
5 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
37 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
38 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
43 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
1 órája

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája