MLSZ: 96 éves korában elhunyt a korábbi magyar FIFA-játékvezető

2012.03.27. 14:14
Címkék
Életének 96. évében elhunyt Páldi Ede volt FIFA-játékvezető. Temetése 2012. április 4-én, 15 órakor lesz Pécsen, a Siklósi úti nagy temetőben – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján.

Páldi Ede 1916. december 9-én született Pécsen. Igazolt játékosként, 16 évesen a PVSK-ban futballozott, majd 1939-ben játékvezetői vizsgát tett, ezzel egy életre elkötelezte magát a játékvezetés mellett, munkáját aktív ténykedése során végig nagy alázattal végezte – olvasható az mlsz.hu nekrológjában.

1941-ben vezette első mérkőzését, két évvel később, már az országos keret tagjaként, NB II-es megbízásokat kapott. A háború befejezése után 1946-ban, az ország első vidéki játékvezetőjeként került a nemzeti bajnokság legmagasabb osztályba. 1950-ben FIFA-kerettagságra jelölték.

1962-ben 46 évesen, 198 NB I-es és 40 nemzetközi mérkőzéssel a háta mögött ért véget aktív játékvezetői pályafutása. Még abban az évben NB I-es ellenőr lett, és az országos elnökség tagjává választották, később tíz éven keresztül FIFA-ellenőrként is dolgozott. Elősegítette többek között Palotai Károly és Puhl Sándor nemzetközi fejlődését is.

Ellenőri tevékenységét 75 évesen fejezte be az, 1996-ban a Baranya Megyei Labdarúgó-szövetség Játékvezetői Bizottsága leköszönő elnökeként búcsúzott.

1985-ben megkapta a Sport Érdemérem arany fokozatát, 2007-ben, Pécs Város Napján köszöntötték, és átvehette Pécs Város kitüntetését, amelyet a játékvezetői pályafutásáért és utánpótlás-nevelési munkájáért kapott meg. Ötször érdemelte ki az Aranysípot.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
5 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
37 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
37 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
42 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
1 órája

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája