U17-es válogatott: a triplázó csatár győzelemre készül az oroszok ellen

2012.03.27. 09:16
Címkék
A Wales elleni 5–1-es győzelem után U17-es labdarúgó-válogatottunk három gólt szerző támadója, Bobál Gergely elmondta: kimondottan tetszett neki a walesi védekezés stílusa.

A csatár a vasárnapi mérkőzés 8. percében szerzett vezetést a válogatottnak, majd 3–1 után két találattal tette magabiztossá a mieink győzelmét. A Honvéd-MFA támadója a meccs után elmondta: a belgák elleni találkozóval ellentétben Wales ellen már az igazi arcát mutatta a csapat.

„A belgák elleni meccsen nagyon rosszul játszottunk, de két nap alatt sikerült teljesen rendeznünk a sorokat – mondta Bobál az mlsz.hu-nak. – A vasárnapi mérkőzés előtt kielemeztük az összes hibánkat, leszűrtük a tapasztalatokat, és betartottuk a megbeszélt taktikai elemeket, ennek köszönhetően feljavult a játékunk, és magabiztosan nyertük meg a mérkőzést. Wales ellen a saját, jól begyakorolt játékunkat hoztuk, az elrontott nyitó meccs után megmutattuk, milyen teljesítményre vagyunk valójában képesek. Végig élveztem a mérkőzést, bejöttek a megmozdulásaim, örülök, hogy három góllal tudtam hozzájárulni a győzelemhez. A walesiek magas, nagy darab védőkkel játszottak, ami sok támadónak kellemetlen lehet, számomra viszont inkább előnyt jelentett, mert én is erősebb felépítésű játékos vagyok, és kifejezetten szeretek jól megtermett hátvédek ellen focizni.″

A mieink szerdán az oroszokkal mérkőznek meg, és győzelem esetén jó esélyünk lehet az Európa-bajnoki részvétel kiharcolására. Biztosra azonban egy esetleges sikerrel sem mehetünk, mert amennyiben a belgák legyőzik Walest, azonos pontszámmal végzünk a csoportban, és a gólkülönbség dönt a csoportelsőségről.

„Arra készültünk, hogy a belga válogatott a legerősebb ellenfél, és ez eddig be is igazolódott. Az oroszok ellen sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint a walesi mérkőzésen, de ha hasonló teljesítményt nyújtunk, megnyerhetjük azt a találkozót is. Más lehetőségünk nincs is, mindenképpen győznünk kell, hogy elérjük a célunkat, és első helyen zárjuk a csoportot″ – tette hozzá a támadó.

BOBÁL GERGELLYEL HOSSZÚ INTERJÚT OLVASHATNAK A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN, AMELYBEN IKERTESTVÉRÉRŐL ÉS A GÓLÖRÖMÖKRŐL IS BESZÉL.

Legfrissebb hírek

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
1 perce

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
10 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
50 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
50 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
1 órája

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája