U19-es válogatott: a románokkal játsszák a mieink a torna döntőjét

2012.03.15. 19:24
Címkék
A Rómában felkészülési tornán részt vevő U19-es magyar labdarúgó-válogatott a harmadik mérkőzését is megnyerte, és az U19-es román válogatottal vívja a viadal döntőjét.

U19-es csapatunk a szlovénok és az olasz ligaválogatott legyőzése után a görögökkel mérkőzött meg, akik egy korosztállyal fiatalabb játékosokkal érkeztek Rómába. A mieink a Banai Dávid – Pál Dávid, Lang Ádám, Czégel Máté, Paku Roland (Hajdú Ádám, 55.) – Reznek Donát, Tóth Ferenc, Kozma Máté – Pekár László, Novothny Soma, Erdélyi László összeállításban szerepeltek az összecsapáson – olvasható az MLSZ honlapján.

A két válogatott nem volt egy súlycsoportban, a fiatalabb görög futballisták nem tudták felvenni a mieink által diktált tempót, így csak a magyar győzelem mértéke volt kérdéses a találkozón. Tuboly Frigyes több kulcsjátékosnak is pihenőt adott a mai napra, végül így is fölényes, 5–0-s sikerrel végződött a mérkőzés, a gólokon Pekár László, Tóth Ferenc, Pál Dávid, Erdélyi László és Novothny Soma osztozott.

A magyar válogatott három győzelemmel zárt, ezzel megnyerte csoportját, és szombat délelőtt döntőt játszhat a másik kvartett első helyezettjével, a román U19-es válogatottal.

„Örülök a magabiztos győzelemnek és a döntőbe jutásnak, de meg kell jegyezni, hogy ezúttal egy gyengébb képességű, fiatalabbakból álló csapat ellen léptünk pályára. Nem bántam, hogy két nehéz mérkőzés után egy könnyebb találkozó jött, mert így jobban rápihenhetünk a döntőre, amelyet egy nagyon erős román válogatottal játszunk szombaton” – mondta Tuboly Frigyes a mérkőzés után.

Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
25 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
29 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
35 perce

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
37 perce

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
1 órája

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
2 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
2 órája