U21-es válogatott: Futács reméli, kitart a jó forma a selejtezőkig

2012.03.01. 14:29
Címkék
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 3–1-re győzött Málta ellen felkészülési mérkőzésen, és a duplázó Futács Márkó nagyon örül a sikernek, mivel már régen volt része ilyen élményben a nemzeti csapattal.

„Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy az első perceket leszámítva igazán élveztük a játékot, ami roppant jó érzés, és fontos tényező a csapategység szempontjából – fogalmazott a mérkőzés után Futács Márkó az mlsz.hu-nak. – Jó döntést hoztam az egyenlítő gólunk előtt, hogy nem fejessel kísérleteztem, hanem átvettem, és elpasszoltam a labdát a kapus mellett. Talán a touloni torna óta nem volt ennyi örömöm a játékban, s bár hosszú szünet jön, bízom benne, hogy kitart a jó formánk a nyári selejtezőkig."

Simon Ádám számára nemcsak a győzelem volt nagy élmény, hanem az is, hogy együtt futballozhatott egykori szombathelyi csapattársaival.

„Örülök, hogy jól ment a csapatnak a játék, igaz, az elején kicsit érződött rajtunk, hogy még sok helyen nem indult el a bajnokság, és nem vagyunk a legjobb formában – mondta a középpályás. – Később feljavultunk, jól működött a taktikánk is, és megérdemelten nyertük meg a meccset. A pályán elkapott kicsit a nosztalgiaérzés, hiszen annak idején a Haladás második csapatában ugyanúgy álltunk fel a középpályán, mint most: Simon, Iszlai, Kovács. Öröm volt velük, és a többiekkel újra együtt futballozni. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a győzelem értékes volt, a máltai csapat ugyanis jó játékerőt képvisel, a középpályán sokszor csak nagy harcok árán tudtunk labdát szerezni."

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 perce

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
7 perce

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
23 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
51 perce

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
51 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
56 perce

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
1 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
1 órája