Létesítmény: 2016-ra lehet kész az új nemzeti labdarúgó-stadion

2012.04.12. 12:54
Címkék
A kormány döntése értelmében a helyén marad a Puskás Ferenc Stadion, ugyanakkor egy új nemzeti labdarúgó-stadion épül majd fel mellette, amely 2016-ra készülhet el.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos csütörtökön, A Stadion története című kiállítás megnyitóján elmondta, hogy szerdán megalakult egy bíráló bizottság, amely a stadion rekonstrukcióját felügyeli majd.

Hozzátette, hogy a jelenlegi elképzelés szerint még az idén, szeptember-október körül makettekkel mutatják majd be, milyen is lesz az új stadion, s aztán a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna rekonstrukciójával 2016-ra készülhetnek el.

Az új nemzeti labdarúgó-stadion – amelynek felépítéséről már korábban beszámoltak – a Puskás-stadion és a Papp László Budapest Sportaréna közé kerül, s a tervek között szerepel, hogy a területen több más sportág számára is létesítményeket emelnek.

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára elmondta: a Puskás Ferenc Stadion és a körülette működő létesítmények rekonstrukciója tovább nem halasztható. Az ingatlanok sporttechnológiailag elavultak és már nem felelnek meg a nemzetközi elvárásoknak. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány célja a magyar sportolók kimagasló eredményeinek megtartásával Magyarország sportnemzet státuszának megőrzése.

A kiállítást hivatalosan Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke nyitotta meg, aki kiemelte: reméli, hogy a tárlatot minél többen megtekintik, mert fontos, hogy a mostani generáció is lássa, az elmúlt évtizedekben a magyar sportolók milyen sikerekre voltak képesek.

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
10 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
33 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
42 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
47 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
52 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
1 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája