U16-os válogatott: ötgólos győzelem az örmény fiatalok ellen

2012.04.28. 19:30
Címkék
A két részre osztott magyar U16-os labdarúgó-válogatott egyik „fele” 5–0-ra nyert az örmények ellen felkészülési mérkőzésen.

A Both József vezette szakmai stáb két részre osztotta a 16 évesekből összeállított bő keretet, a fiatalok egyik fele Kazahsztánban, a másik fele pedig Moldovában játszik felkészülési tornát.

A Pisont István szövetségi edző irányításával a kazah tornán résztvevő csapat már meg is kezdte szereplését Almatában, szombaton az örményeket verte meg 5–0-ra. A mieink a Koszech Kristóf – Talabér Attila, Kecskés Ákos, Csicsek Levente, Barna Szabolcs (Hutter Máté, 60.) – Gazdag Dániel (Vida Máté, 55.), Rácz Barnabás (Koszta Márk, 49.), Zsótér Donát (Bartos Julián, 62.), Bölcsföldi Milán (Schrammel Ádám, 60.), Lukács Richárd, Grabant Bence (Nagy Ádám, 62.) összeállításban szerepeltek a találkozón – olvasható az MLSZ honlapján.

A magyar válogatott gyorsan magához ragadta az irányítást, és egészen a meccs végéig a mieink akarata érvényesült a pályán. A 32. percben Talabér Attila szöglet után fejjel vette be az örmény kaput, négy perccel később Zsótér Donát duplázta meg az előnyünket. A fordulás után Bölcsföldi Milán, Koszta Márk és Bartos Julián is eredményes volt, így alakult ki az 5–0-ás végeredmény.

„A fárasztó utazás ellenére jól sikerült az első mérkőzésünk, nemcsak az eredményt tekintve, hanem a mutatott játék alapján is elégedetten zárhattuk az összecsapást. Fegyelmezetten, jó ritmusban játszottunk, végig magabiztosan tartottuk kézben a meccset, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk” – értékelt a lefújás után Pisont.

A mieink vasárnap a házigazda kazahokkal mérkőznek meg.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
28 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
36 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
56 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája