„A csehek ráfizettek a mérkőzés eleji fölényeskedésükre”

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2012.06.02. 11:16
null
A csehek reménykednek, hogy a rossz főpróba után remek lesz az előadás (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Bár a labdarúgó Európa-bajnokság főpróbája a cseh válogatottnak nem sikerült, csüggedésre nincs semmi ok – írja a szombati prágai sajtó a vendégsikert hozó pénteki Csehország–Magyarország felkészülési mérkőzést (1–2) kommentálva.

„A vereség semmit nem jelent. Egyszerűen nem volt szerencsénk, de csak felkészülés volt” – mondta a Lidové Noviny című lapnak Petr Cech, a csehek kapusa. „Jobb, ha az ilyen balszerencse a bajnokság előtt történik, legalább tudatosítjuk, mire kell figyelnünk” – tette hozzá. Úgy vélte: csapata egészében véve jól játszott, és semmit nem engedett meg a magyaroknak.

„Nagyon rosszul sikerült aCsehország Európa-bajnoki főpróbája. Az, hogy a Magyarország elleni mérkőzésen tartósan fölényben játszott és számos helyzete volt, semmit nem jelentett, mert ráfizetett a meccs elején tanúsított fölényeskedésre, illetve a végén Hubník hibájára. A magyarok mindkét hibáért büntettek, ami Bílek együttesét hidegzuhanyként érte. A cseh válogatottat most csak az a régi mondás vigasztalhatja, hogy a rosszul sikerült főpróbát sikeres bemutató fogja követni egy hét múlva Oroszország ellen, már az Európa-bajnokságon” – írja a Právo.

A szombati prágai lapkommentárok szerint a találkozónak nagyon jó volt a hangulata és tetszett a nézőknek. „Bár a cseh válogatott a mérkőzés vége előtti hibával veszített, a nézők vastapssal kísérték a csapatot az öltözőbe, mert jó teljesítményt nyújtott" – jegyzi meg a Mladá Fronta Dnes.

Michal Bílek, a cseh nemzeti együttes szövetségi kapitánya nem érezte elég „élesnek" az alakulatát, és az ötletességet hiányolta a játékból. Ráadásul az első magyar gól miatt sem volt túl boldog...

„Rendkívül buta gólt kaptunk, ettől kiestünk a ritmusból, és ez jó lecke számunkra. A magyar csapat a védekezésre koncentrált, fizikailag nagyon jól felvette a harcot velünk, ráadásul nem hagyott nekünk területet. Nem találtunk megfelelő fegyvert ellene, több ötlet kellett volna, gyorsabban járatni a labdát, hogy területeket nyissunk.”

„Rosickyvel egyértelműen jobb lesz a támadójáték, hiszen ő remekül játszik egy az egyben, és a passzaival helyzeteket tud teremteni. Az Eb-nyitányon az oroszok ellen sokkal jobban kell futballoznunk. Az összeállításban már csak egy kérdőjel van, a védelemben, illetve Rosicky felépülésére várunk. Azt hiszem, az Eb-n nem találkozunk a magyarhoz hasonló stílusú válogatottal. Köszönjük a szurkolóknak a búcsúztatást és a remek hangulatot, fantasztikusak voltak.”

A cseh labdarúgó-válogatott vasárnap utazik Wroclawba, ahol elsőként Oroszország ellen lép pályára jövő pénteken. A sajtó szerint több mint tízezer cseh szurkoló készül a mérkőzésre.

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS – EMLÉKEZTETŐ

Csehország–Magyarország 1–2 (1–1)

 

Legfrissebb hírek

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
3 perce

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
4 perce

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
10 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
10 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
28 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
33 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
39 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
41 perce
Ezek is érdekelhetik