U17: gólzáporos meccsel búcsúzott a válogatott Japántól

2012.07.16. 18:35
Címkék
Az 1995-ös korosztály alkotta labdarúgó-válogatottunk 6–3-s vereséggel zárta a niigatai nemzetközi tornát.

Pisont István együttese a szombati és a vasárnapi találkozók után hétfőn újabb mérkőzést játszott Niigatában, ezúttal a helyi tartományi válogatott volt az ellenfél. A meccset a 42 ezres városi stadionban játszották le, azon a pályán, ahol a 2002-es világbajnokságon is rendeztek találkozókat. A magyar válogatott a Hrabina Alex – Mervó Bence, Asztalos Dávid, Kovács Tamás (Medgyes Zoltán, 80.), Borkai Ádám (Popgeorgiev Pantelis, 88.) – Németh Márió, Berecz Zsombor (Dékány Péter, 16.), Kalmár Zsolt – Farkas Zoltán, Bobál Gergely (Tóth László, 57.), Varga Szabolcs összetételben szerepelt a találkozón.

Válogatottunk ezúttal is egy jó iramú, fordulatos, sok helyzetet hozó összecsapás játszott ellenfelével, de a pontszerzés ismét elmaradt. A házigazdák első félidei két találatára magyar részről Farkas Zoltán válaszolt, majd a fordulás után Varga Szabolcs és Tóth László is eredményes volt, de közben a japánok kihasználták a mieink fáradtságból adódó hibáit, és, a második játékrészben négy gólt szerezve, 6–3-s győzelmet arattak. A magyar válogatott ezúttal sem tudott élni helyzetei többségével, a ziccerek jelentős részét elhibáztak a játékosok, két alkalommal pedig a kapufa mentette meg a hazaiakat a kapott góltól.

„Rengeteg lehetőségünk volt, ordító helyzeteket hagytunk ki, ismét egy olyan mérkőzést veszítettünk el, amit könnyedén megnyerhettünk volna – mondta Pisont István az mlsz.hu-nak. – A mérkőzés végére elfáradtunk, ennek tudható be a hat kapott gól, de a vereség ellenére le a kalappal a játékosok előtt, mert a hozzáállásuk, igyekezetük végig példaértékű volt. Nehéz körülmények között játszottuk le mindhárom meccsünket, hiszen szinte elviselhetetlenül magas volt a páratartalom, megéreztük az időeltolódást is, illetve érezhető volt, hogy a játékosok a nyári felkészülésük előtt, mindössze három közös edzés után léptek pályára. Ezzel együtt hihetetlenül értékes tapasztalatokat szereztünk, a játékosok új futballkultúrákat ismerhettek meg, látták, milyen az iram a nemzetközi szinten, mennyire kemény, agresszív, dinamikus futballt tudnak játszani a riválisok. Ezen a tornán nem az eredményesség, hanem a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb cél, ebből a szempontból elégedetten utazhatunk haza."

A magyar válogatott tagjai néhány óra pihenés után helyi idő szerint kedden hajnali fél 2-kor indulnak útnak, és magyar idő szerint este hét órakor érkeznek meg Budapestre.

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
4 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája