U17: kétgólos magyar vereség Mexikótól Japánban

2012.07.15. 16:44
Címkék
U17-es válogatottunk nagyon sok helyzetet kidolgozott, de csak egyet használt ki második niigatai mérkőzésén, és végül 3–1-es vereséget szenvedett Mexikótól.

A niigatai nemzetközi négyes torna második játéknapján a magyar U17-es válogatott Mexikóval mérte össze erejét. Pisont István szövetségi edző ezúttal a Dániel Csaba – Baksa Dénes, Dékány Péter, Asztalos Dávid (Berecz Zsombor, 46.), Nagy Dominik – Mervó Bence, Kalmár Zsolt, Medgyes Zoltán – Tóth László (Bobál Gergely, 72.), Farkas Zoltán (Borkai Ádám, 72.), Popgeorgiev Pantelis (Varga Szabolcs, 52.) összetételben szerepeltette együttesét.

A találkozó rendkívül magas iramú, színvonalas játékot hozott, az első félidőben a mexikóiak fölényben játszottak, agresszív letámadásaikkal többször is zavarba hozták a magyar védelmet, és a megszerzett labdákból gyakorta alakítottak ki helyzeteket a kapunk előtt. Bár az első 45 percben sok volt a hiba a mieinknél, két óriási lehetőség így is adódott a játékosok előtt, ám a befejezéseknél nem sikerült jó megoldást választani. A mexikóiak jobban sáfárkodtak helyzeteikkel, a 22. percben betaláltak Dániel Csaba kapujába, és egygólos előnnyel zárták a félidőt.

Fordulás után gyorsan egyenlítettünk, egy jobb oldali támadás végén Tóth László indult be jó ütemben a védők között, betört a 16-oson belülre, majd higgadtan a jobb sarokba lőtt. A folytatásban is maradt az óriási tempó, a mieink többször is „lenullázták” az ellenfél védelmét, ám a kapussal szemben állva elhibázták a helyzeteket. Mexikó a 66. percben egy távoli lövéssel vette vissza a vezetést, majd az utolsó pillanatokban egy szöglet után újabb gólt szerzett, ezzel alakult ki a 3–1-es végeredmény.

„Az első félidőben nem játszottunk jól, sok labdát veszítettünk, de a szünet után feljavultunk, felvettük az ellenfél kemény, agresszív stílusát, és nagyon sok helyzetet alakítottunk ki – értékelt az mlsz.hu-nak a meccs után Pisont István. – Rendkívül magas színvonalú meccsen, kiváló erőkből álló ellenféllel szemben szépen helytálltunk, mindenki a maximumot adta ki magából. Egy ilyen mérkőzésen nem az eredmény fontos, háromnapos felkészülés után érthetően nem játszhattunk csúcsformában, ehhez képest helyzeteink alapján nagyon könnyen megnyerhettük volna a mérkőzést.”

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
4 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
5 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
5 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
5 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
5 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
6 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
6 órája