Válogatott: Hajnal kihagyni kényszerül az Izrael elleni meccset

2012.08.12. 10:48
Címkék
Szerda este Hajnal Tamás nélkül kénytelen pályára lépni a magyar labdarúgó-válogatott Izrael ellen, a VfB Stuttgart légiósa kisebb bokasérüléssel bajlódik, és félő volt, ha most nem kúrálja ki, a vb-selejtezők, no meg stuttgarti szezonkezdete kerül veszélybe.

Márpedig a svábok szeretnék megismételni tavalyi jó szereplésüket, a Dinamo Moszkva ellenében pedig kivívni az Európa-liga-csoportkörbe jutást. A Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs konzultáció El-ügyben tehát elmarad Telkiben, a kőkemény stuttgarti felkészülésen túleső középpályást (volt olyan hét, hogy napi hármat edzett, és olyan gyakorlat, amikor harminc kilót húzva loholt tizenhatostól tizenhatosig) mi is inkább a vb-kvalifikációs esélyekről faggattuk.

„A hollandokat muszáj kiemelni a versenyfutásból, ráadásul az Eb-leszereplés és a válogatott élén is bizonyítani szándékozó új kapitány, Louis van Gaal miatt biztos extra motiváltak lesznek – véli Hajnal Tamás. – Természetesen mi is, nem szabad kishitűnek lennünk. Sosem mondtam le arról, hogy világbajnokságon futballozzak, sportolóként fel kell vállalnunk, hogy a brazíliai részvétel a célunk. Hogy mi kell a tervek megvalósításához? Egyénileg mindenkinek a legjobbját kell hoznia, a védekezésből százszázalékosan ki kell vennie a részét mindenkinek, el kell érni, hogy az ellenfél kínkeservesen kerülhessen csak helyzetbe, a sajátjainkat pedig rendkívüli hatékonysággal kellene értékesíteni. A csapatszellem rendben van, de a leglényegesebb, hogy a végelszámolásnál tükörbe tudjunk nézni: mi mindent megtettünk a sikerért.″

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
2 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
3 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
3 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
3 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
4 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
4 órája