Női labdarúgás: U19-ben itt is győztek a mieink Szlovákia ellen

2012.09.27. 17:07
Címkék
A férfi U19-es válogatotthoz hasonlóan a női U19-es válogatottunk is legyőzte felkészülési meccsen Szlovákiát.

A mieink kedden győzelmi esélyt szalasztottak el Lipóton a szlovákok ellen, miután 2-0-ás magyar vezetésről a vendégek egyenlítettek, és döntetlenre mentették a meccset. A csütörtöki, szlovákiai „visszavágón" a mieink a Földes Fanni – Mesterházy Csilla, Urbán Fanni, Vőfély Noémi, András Franciska – Mosdóczi Evelin, Csiszár Henrietta, Németh Loretta, Nagy Alexandra (Soós Adrienn, 69.) – Bereczky Orsolya (Kókény Regina, 79.), Zeller Dóra összeállításban szerepeltek.

Az mlsz.hu tudósítása szerint az első félidőben a magyar válogatott óriási fölényben futballozott, helyzetek sokaságát dolgozta ki, de ezek mind ki is maradtak, még büntetőből sem tudtuk bevenni a szlovák kaput. A szünet után feljöttek a hazaiak, kiegyenlítetté vált a játék, mégis sikerült gólt szereznie a magyar csapatnak: egy látványos támadás végén Mosdóczi Evelin két csel után, a balösszekötő helyéről lőtt a bal felső sarokba. A folytatásban a magyar válogatott kontrajátékra rendezkedett be, ami a helyzetek számát tekintve sikeresnek bizonyult, a befejezések azonban rendre pontatlanok voltak. Újabb gól nem született, a mieink 1–0-ás győzelemmel zárták az Eb-selejtezők előtti utolsó felkészülési meccset.

„Ezen a mérkőzésen egyértelmű volt, hogy a magyar válogatott tagjai egyénileg jobb játékosok a szlovákoknál. Gyorsabbak, kombinatívabbak voltunk, jó néhány gólt szerezhettünk volna, de a befejezéseket elrontottuk. A győzelem óriási előrelépés a válogatott életében, hiszen ez volt az első sikere az évben, és éppen a legjobbkor, a tétmérkőzések előtt sikerült egyenesbe kerülnie – mondta Kiss László női szakágvezető, aki Turtóczki Sándor távollétében (a szövetségi edző az MTK-val játszik ma nemzetközi kupamérkőzést) segített be a csapatnál.

Legfrissebb hírek

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
25 perce

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
1 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
1 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
1 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2 órája