U15-ös válogatott: a hajrában lőttek győztes gólt a svájciak

Vágólapra másolva!
2012.09.20. 21:45
Címkék
A magyar U15-ös labdarúgó-válogatott 1–0-s vereséggel zárta második felkészülési mérkőzését Telkiben – írja az mlsz.hu.

Az első nemzetek közti mérkőzésein pályára lépő U15-ös csapat a keddi 3–0-s vereség után csütörtökön is megmérkőzött Telkiben a svájci korosztályos csapattal.

Pisont István szövetségi edző ezúttal a Demjén Patrik – Tucsa Róbert (Szerencsi Miklós, 74.), Tóth Dávid, Tóth Bence, Szalai Attila – Patik Márton (Tóth Keve, 52.), Tajti Mátyás (Kelemen Bálint, 61.), Vogyicska Bálint – Bíró I Bence (Schmid Áron, 41.), Bíró II Bence, Tóth Máté (Herjeczki Kristóf, 41.) összetételben küldte pályára a válogatottat.

„Ezzel a teljesítménnyel már elégedett lehetek, a keddinél jóval tartalmasabb meccset játszottunk, egyénileg és csapatként is sokat javultunk" – értékelt a mérkőzés után Pisont István.

„Agresszívabban futballoztunk, több labdát szereztünk, a támadásainkban is volt veszély, sajnálom, hogy a legvégén kaptunk egy gólt, mert megérdemeltük volna a döntetlent. Hozzá kell tenni, hogy a futballistáink szinte felkészülés nélkül játszották le ezt a két meccset, a svájciak előttünk járnak csapatépítés terén. Ellenfelünknél játszott két alkatilag és tudásban is kiemelkedő futballista, az ő teljesítményük döntötte el ezt a találkozót is. Mi egy hosszabb út elején tartunk, a legfontosabb feladatunk, hogy a kiválasztás során tovább figyeljük, kik azok, akik meg tudnak felelni a nemzetközi szint elvárásainak ebben a korosztályban."

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
40 perce

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
43 perce

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
1 órája

Megbukott az orvosin a Milan csatárjelöltje, Lookman megérkezett Madridba – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

Légiósok
1 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik