Válogatott: Lassan és hanyagul kezdtünk - Sneijder

2012.09.12. 00:44
Címkék
A Magyarország–Hollandia (1–4) vb-selejtező után a vendégek csapatkapitánya, Wesley Sneijder elmondta, annak ellenére tudtak fölényesen győzni, hogy a mérkőzés elején lassan járatták a labdát, és hanyagul futballoztak a középpályán.

„Az első félidő nehéz volt. Lassan járattuk a labdát, és hanyagok voltunk a középpályán, de egy idő után feljavultunk, és sorra alakítottuk ki a helyzeteket. A második félidőben nagyon jó csatárjátékot produkáltunk, és így már meglehetősen egyszerűvé vált a győzelem” – nyilatkozta az oranje játékmestere, a remekül futballozó, gólpasszt is jegyző Wesley Sneijder a vi.nl holland szakportálnak.Wesley Sneijder a vi.nl holland szakportálnak.

A csapatkapitány kiállt csapattársa, a törökök elleni meccs után sokat kritizált Jordy Clasie mellett.

„Clasie nagyon jó volt. Bátran futballozott a törökök elleni meccset követő kritikák ellenére, szinte mindegyik párharcát megnyerte, de az egész csapat jól teljesített” – mondta Sneijder.

Legfrissebb hírek

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
10 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
28 perce

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
44 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
47 perce

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2 órája

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
2 órája