Válogatott: Szalainak fáj a hollandok elleni mellőzöttség

2012.09.14. 07:34
Címkék
Szalai Ádám nem nyilatkozott a Hollandia elleni vesztes hazai vb-selejtezőt (1–4) követően, és már egyet aludva is csalódottsággal gondol a találkozóra. Egyrészt a vereség miatt, másrészt pedig azért, mert Egervári Sándor szövetségi kapitány nem számított a játékára.

„Azzal nincs semmi problémám, hogy ha előzőleg közlik velem, a kispadon jut hely számomra, hiszen nem vagyok Lionel Messi, aki minden meccsen jól futballozik, és ontja a gólokat. Csakhogy nem sokkal az év legfontosabb mérkőzése előtt értesültem róla, hogy kimaradok. Ekkor félrevonultam a gondolataimmal, és azon töprengtem, vajon mit csinálhattam rosszul Andorra ellen, hogy a következő meccsen egyetlen perc sem jutott nekem. Vártam, hogy a kapitány elmondja nekem az okokat, aztán meg az újságból tudtam meg, hogy nem voltam formában az edzésen. Ez rosszulesett" – nyilatkozta németországi légiósunk a Nemzeti Sportnak.

Szalai azt is elmondta, hogy csereként is minden további nélkül pályára lépett volna, és legszívesebben berohant volna, amikor a közönség elkezdte skandálni a nevét.

Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
24 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
59 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2 órája