Létesítmény: jövő év végére 50-60 ezer néző is szurkolhat a Puskásban

2012.10.16. 15:17
Címkék
Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, a Puskás-stadion tervezett felújítása nyomán akár már 2013 végén 50-60 ezer néző látogathat ki a meccsekre.

„Első ütemben a középső karéj renoválása történt meg, így jelen helyzetben 38652 néző befogadására van engedélye a Puskás-stadionnak, erre nagyon régen nem volt példa. A következő évben a statikusok felmérése alapján a felső karéj üzembe helyezése fog megtörténni. Ennek elkészült a felmérése, most a számok továbbtervezése van folyamatban, annak a kiszámítása, hogy mindez mennyibe fog kerülni. Az OKF-fel is egyeztetünk, hogy jelenleg hány néző beengedésére és kiürítésére alkalmas a létesítmény, ez körülbelül két-három héten belül meglesz, és utána kezdődhet a közbeszerzés kiírása. Leghamarabb jövő év végére elérheti a stadion a maximális befogadóképességet, amely 50 és 60 ezer néző között várható" – mondta Vígh a Reggeli Startban, hozzátéve, hogy 15 évre kaphat majd új működési engedélyt a felújított létesítmény, amelyben 2016 közepén lehet az utolsó válogatott meccs, addigra készülhet el ugyanis a közelben az új stadion.

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
3 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
3 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
4 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
4 órája