Női válogatott: U17-es csapatunk ikszelt a bosnyákokkal

2012.10.03. 16:00
Címkék
A magyar női U17-es labdarúgó-válogatott Bosznia-Hercegovina ellen folytatta a litvániai Eb-selejtező minitornát – adta hírül az mlsz.hu.

Hevesi Tamás csapata hétfőn meggyőző, 9-0-s győzelemmel kezdte a litvániai minitornát, a házigazdák elleni összecsapás után szerdán a franciáktól 5–0-s vereséget szenvedő Bosznia-Hercegovina volt az ellenfél. A magyar válogatott a Bogdányi Evelin – Lázár Alexandra, Csorbai Nikolett, Zólyomi Rebeka, Szabó Dorottya – Bokor Adrienn, Szabó Viktória – Nagypál Fatima (Rózsa Cecília, 21.), Fenyvesi Evelin, Diószegi Fanni (Öreg Szintia, 73.) – Kaján Zsanett összeállításban szerepelt a találkozón.

Az első húsz percben a bosnyák válogatott taktikája vezetett eredményre, igaz, az ellenfél 10. és 19. percben szerzett góljához a magyar válogatott is „hozzájárult”, ugyanis két védelmi figyelmetlenséget kihasználva került előnybe riválisunk. A mieink 0–2 után feljavultak, Kaján Zsanett és Diószegi Fanni góljaival már a szünet előtt egyenlítettek. A második félidő nagy csatát hozott, a magyar válogatott alakított ki több helyzetet, de a legnagyobb lehetőségek is kimaradtak, a bosnyákok pedig megbüntették a hibákat, és a 76. percben visszavették az előnyt. Egy perccel a 80 perces játékidő vége előtt Fenyvesi Evelin egyenlített, de a győztes gólt már nem sikerült megszereznünk, 3–3 lett a végeredmény.

„Ki-ki meccset játszottunk a bosnyákokkal, sajnos olyan eredmény született, ami egyik csapatnak sem igazán jó – mondta a találkozó után Hevesi Tamás. – Most egy még nehezebb feladatot kellene megoldanunk, a csoport legerősebb csapatát, a franciákat kell legyőznünk a továbbjutáshoz. Kapkodva kezdtük a mérkőzést, nem azt játszotta a csapat, amit előzetesen megbeszéltünk. Az első gólt pontrúgásból kaptuk, majd egy újabb egyéni hiba után kétgólos hátrányba kerültünk. Ennek ellenére is éreztem, hogy ha elkezdünk valós tudásunk szerint játszani, akkor nincs veszve a meccs, és ez gyorsan beigazolódott, még a szünet előtt egyenlítettünk. A második félidőben négy-öt óriási lehetőségünk volt, mégis mi kerültünk hátrányba, és innen már csak az egyenlítésre maradt időnk. Nem tudtuk a legjobb játékunkat nyújtani, a középpályán és a széleken ezúttal volt néhány gyengébb teljesítmény a csapatban. A franciák ellen elképesztően nehéz dolgunk lesz, de nem adjuk fel, megpróbálunk bravúrt elérni szombaton.”

Legfrissebb hírek

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 perce

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
28 perce

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
1 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
1 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
1 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája