Szavazás: olvasóink szerint Bogdán volt a legjobb az észtek ellen

2012.10.15. 00:22
Címkék
Olvasóinkat osztályozós szavazásra (játékra) invitáltuk, méghozzá a magyar labdarúgó-válogatott Észtország ellen idegenben 1–0-ra megnyert vb-selejtezőjét követően. Arra voltunk kíváncsiak: vajon a közvélemény, a szurkolók hogyan értékelik a győzelmet és a teljesítményt?

Nos, a vasárnap estig beérkezett közel 2700 szavazatból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy olvasóink leginkább a magyar válogatott kapusával, a találkozót kapott gól nélkül lehozó Bogdán Ádámmal voltak leginkább megelégedve. Szükség is lesz kapusunk jó formájára, hiszen az észteknél erősebb, ám a rajton szinten „beragadó" török lesznek következő ellenfeleink kedden.

Kapusunk egészen jó, 7.59-es osztályzattal járt az élen, őt a győztes gólt szerző Hajnal Tamás követi a sorban, illetve az a Varga József, aki a hét elején még kisebb sérüléssel bajlódott.

Picit tudott az átlagosnál jobbat nyújtani az agilis, több lövést elvállaló, ám a befejezéseknél nem túl szerencsés Koltai Tamás. A többiek azonban: erősen közepes a mérleg, sőt, Szalai Ádám inkább a négyeshez volt közelebb, mint a közepeshez.

ÍGY OSZTÁLYOZTAK AZ NS OLVASÓI!
Bogdán Ádám 7.59
Hajnal Tamás 6.93
Varga József 6.16
Koltai Tamás 5.62
Korcsmár Zsolt 5.26
Mészáros Norbert 5.23
Dzsudzsák Balázs 5.1
Kádár Tamás 5.08
Juhász Roland 5.04
Szabics Imre 4.94
Gera Zoltán 4.92
Elek Ákos 4.67
Gyurcsó Ádám 4.55
Szalai Ádám 4.35
(Szavazatok száma vasárnap 24 órakor: 2682)

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
5 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
5 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
6 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
6 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
6 órája