Vb 2014: Románia védekezésben, Magyarország fizikailag erős - Avci

2012.10.16. 23:36
Címkék
Bár a török újságírók a sajtótájékoztató előtt arról diskuráltak: Abdullah Avcinak lejárt ezzel a vereséggel az ideje a válogatottnál, így alighanem jobban teszi, ha lemond a posztjáról, a török szakvezetőnek elmondása szerint nem fordult meg a fejében a távozás gondolata.

„Jól kezdtük a mérkőzést, megérdemelten szereztük meg a vezetést, az ellenfél már támadót cserélt volna be, amikor egy nagyon egyszerű gólt kaptunk. A szünetben koncentrációra, pontosabb játékra kértem a futballistáimat, ám rögtön a félidő elején ismét egy rendkívül egyszerűen elkerülhető gól jött, majd jött egy tizenegyes. Bár a visszajátszást még nem láttam, de úgy érzem, az olasz játékvezető nem ítélt meg egy büntetőt a javunkra, a folytatásban a magyarok pedig jól őrizték az előnyüket” – foglalta össze a mérkőzést a török kapitány.

„Ebben a hónapban legalább négy pontot vártunk, ám egy sem jött össze. A tíz meccsből hat ment le, a céljaink elérésétől távolabb kerültünk. Márciusban jön a következő selejtező, arra változtatnunk kell” – tekintett előre Avci, aki hangsúlyozta, nem vetődött fel benne a lemondás gondolata, és úgy érzi, bírja a szövetség támogatását.

„Sikertelenség után mindig vannak olyan forgatókönyvek – amiket az újságírók különösen erősítenek – hogy az edző a hibás. Nem hiszem azonban, hogy a török futballban a hazai szakemberek, edzők lennének a hibásak a gyengébb eredményekért. A stáb tagjai azon vannak, hogy a csapat előrelépjen, fejlődjön” – válaszolt arra a kérdésre Avci, hogy a játékosainak sem jelentette be távozását.

Avci a magyar újságírók kérésére röviden összehasonlította a magyar és a román csapat játékát is. „Románia védekezése nagyon kemény, taktikailag rendkívül fegyelmezett, a magyar válogatott fizikailag erős, a levegőben jól teljesít. Mindkét csapatnak kilenc pontja van a csoportban, ám más-más pozitívumok jellemzik” – mondta röviden Avci.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
3 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
3 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
4 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
4 órája