Ligaválogatott: négy győri és debreceni a keretben

2012.11.26. 19:10
null
Az év nagy részében sérül Rudolf is helyet kapott a <br />ligaválogatottban (Fotó: archív)
Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelölte a ligaválogatott Egyiptomba utazó 22 fős keretét – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.
Mint ismert, hétfőn hivatalossá vált, hogy a magyar ligaválogatott december 3-tól egy hétig az egyiptomi El Gouna városában edzőtáborozik, s az összetartás alatt két edzőmérkőzésen is pályára lép – tudatta az mlsz.hu.

Egervári Sándor szövetségi kapitány hétfőn délután kihirdette 22 fős keretét, amelyben azok az NB I-es játékosok is szerepelnek, akik az utóbbi időszakban rendszeres tagjai voltak az A-válogatottnak – a huszonkét futballista pontosan fele szerepelt már a nemzeti csapatban.

Meghívót kapott a kapitánytól Rudolf Gergely, az A-válogatott 2011-es házi gólkirálya is, aki idén sérülései és hosszú kihagyása miatt nem tudott egyetlen mérkőzésen sem pályára lépni a válogatottban, míg a Videoton kiszemelt játékosaira a csapat nemzetközi kupaszereplése miatt nem számíthat a szakmai stáb.

A LIGAVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Jova Levente (FTC), Kurucz Péter (Siófok)
Védők: Korhut Mihály, Mészáros Norbert, Varga József (mindhárom DVSC), Lipták Zoltán (Győri ETO), Guzmics Richárd, Halmosi Péter (mindkettő Haladás), Fiola Attila, Szabó János (mindkettő Paks), Vermes Krisztián (Újpest).
Középpályások: Szakály Péter (DVSC), Elek Ákos (DVTK), Gyömbér Gábor (FTC), Pátkai Máté, Koltai Tamás (mindkettő Győri ETO), Balázs Benjamin (Kaposvár)
Támadók: Bacsa Patrik, Rudolf Gergely (mindkettő DVTK), Varga Roland (Győri ETO), Csiki Norbert, Tischler Patrik (mindkettő MTK)


Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
17 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57