U21: Kovács Istvánék nem bírtak Montenegróval

2012.11.14. 16:03
Címkék
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott a regionális bajnokság 2. fordulójában Gyirmóton gól nélküli döntetlent játszott Montenegró ellen.

Válogatottunk a regionális bajnokság második fordulójában is hazai pályán játszott, ezúttal Montenegró volt az ellenfél. A mieink a Dombó Dávid – Baráth Botond, Otigba Kenneth (Poór Patrik, 50.), Kelemen Dávid, Farkas Norbert – Windecker József (Patvaros Zsolt, 61.), Szakály Attila – Bacsa Patrik (Skriba Máté, 46.), Kovács István (Vécsei Bálint, 46.), Radó András (Gyurján Bence, 46.) – Ugrai Roland (Nagy János, 75.) összetételben szerepeltek a találkozón – olvasható az mlsz.hu-n.

A magyar csapat az első félidőben lényegesen aktívabban játszott, uralta a középpályát, többet birtokolta a labdát, igazi nagy helyzetet azonban, a vendégekhez hasonlóan, nem tudtunk kialakítani. Többször egy-egy utolsó passz hiányzott az igazán nagy lehetőséghez, Ugrai Roland, Kovács István és Bacsa Patrik is többször lendületesen érkezett a 16-os előterébe, a montenegrói védelem jól zárt.

A második félidőre Róth Antal több helyen is változtatott együttesén. A játékrész montenegrói helyzettel és Dombó Dávid nagy védésével indult, de hamar visszavettük az irányítást, a forgatókönyv hasonló volt, mint az első félidőben: magyar fölény, helyzetek nélkül. Az eredmény egészen a lefújásig 0-0 maradt, a magyar válogatott két döntetlennel zárta hazai csoportmeccseit, jövő tavasszal Szerbiában és Montenegróban lép pályára.

„Mindkét csapat a nemzetközi szintnek megfelelő színvonalon és iramban futballozott, taktikusan játék jellemezte az összecsapást. Mi különösen az első félidőben játszottunk jó iramban, ekkor magabiztosan uraltuk a mérkőzést is, a második félidőben már kissé visszafogottabban teljesítettünk" – értékelt a lefújás után Róth Antal.

U21, REGIONÁLIS BAJNOKSÁG
2. FORDULÓ
Magyarország–Montenegró 0–0
Legfrissebb hírek

Takács Boglárka Eb-döntőbe jutott 200 méteren – videó

Atlétika
3 perce

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
11 perce

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
12 perce

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
51 perce

Európai Szuperkupa: címvédés vagy Emerynek végre összejön? PSG–Aston Villa 1–0

Bajnokok Ligája
52 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
55 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
56 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
1 órája