Válogatott: Szabics Imre játéka kérdésessé vált

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.02.21. 16:41
Kérdésessé vált Szabics Imre játéka a magyar labdarúgó-válogatottban a márciusi két világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Amint arról szerdán beszámoltunk, Szabics megsérült – csütörtökre a diagnózis is megszületett.

A 31 éves csatár klubja, az osztrák Sturm Graz csütörtökön azt közölte, hogy a futballista szeméremcsont-gyulladás miatt harcképtelen.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Szabics – aki négyszer volt házi gólkirály Grazban – mikor térhet vissza, de az ilyen jellegű sérülés a legtöbb sportolónál hosszú felépüléssel jár.

A magyar válogatott március 22-én Romániát fogadja – jelen állás szerint zárt kapuk mögött – a Puskás Ferenc Stadionban, majd négy nappal később Törökország vendége lesz. Egervári Sándor szövetségi kapitánynak a csatárposzt jelentős gondot okozhat, ugyanis Németh Krisztián már korábban megsérült.

Szabics Imrének nyolc évvel ezelőtt már volt gondja a szeméremcsontjával, az akkori sérülést követően hat hónap elteltével végezhetett teljes értékű munkát.

Legfrissebb hírek

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

 A megye egyben sem a gólkirályi cím a lényeg – Priskin Tamás

Képes Sport
2026.01.19. 14:44

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
2026.01.15. 08:30

Jó harcosból idővel vezérré érett – interjú Rajczi Péterrel

Képes Sport
2026.01.12. 09:40
Ezek is érdekelhetik