Magyar-román: Keserítsük meg a magyarok életét - Keserü

Vágólapra másolva!
2013.03.18. 16:20
Claudiu Keserü a román labdarúgó-válogatott csatára a Prosportnak nyilatkozva elmondta: bizonyítani szeretne első fellépésén a válogatottban a mieink elleni pénteki vb-selejtezőn. A csatár beszélt magyar gyökereiről és a rájuk váró üres stadionról is.

„Bizonyítani akarok a válogatottban, motivált vagyok. Nagyon fontos számukra a jó eredmény a magyarok ellen, hatalmas élmény lesz bemutatkozni a nemzeti csapatban" – nyilatkozta a román csatár a prosport.ro-nak.

A remek formát mutató Keserü klubcsapatában, a francia másodosztályú Angers-ben huszonhét mérkőzésen lépett pályára a 2012–2013-as szezonban, és tizenhét gólt szerzett, amivel második a Ligue 2 góllövőlistáján, így nem csoda, hogy Victor Piturca, a román válogatott szövetségi kapitánya felfigyelt rá.

„Sohasem játszottam még szurkolók nélkül, nagyon fura lesz. A tévében láttam még régebben egy Paris Saint-Germain-mérkőzést üres stadionban, nevetségesen nézett ki. Két hete a Bastia is így játszott, a szurkolók a stadion előtt kivetítőkön nézték a mérkőzést, és úgy drukkoltak, de azért finoman szólva az nem pont ugyanaz az érzés."

„Nagyapám magyar volt, és sok mindenre próbált megtanítani, de így is mindössze öt szót tudok magyarul. A vezetéknevem ugye keserűt jelent, így már előre látom a nevemmel a címlapokat: keserítsük meg a magyarok életét" – zárta nyilatkozatát nevetve a huszonhat éves játékos.

A Magyarország–Románia vb-selejtezőt péntek 20.30 órakor rendezik zárt kapuk mögött a Puskás Ferenc Stadionban.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
5 órája

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:02

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:53

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47
Ezek is érdekelhetik