Dzsudzsák közúti balesetet szenvedett, nem sérült meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.02. 15:02
null
Dzsudzsák Lamborghinije a megcsúszás után (Fotók: Korponai Tamás)
Az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető útpályán közúti balesetet szenvedett Dzsudzsák Balázs, az orosz Dinamo Moszkva magyar válogatott labdarúgója. A játékos Lamborghinije összetört. A 67. km-nél történt baleset után az autót – ahogy az képünkön is látható – tréler szállította el.
Nem csak Dzsudzsák autója tört össze ezen az útszakaszon
Nem csak Dzsudzsák autója tört össze ezen az útszakaszon

 

Dzsudzsák Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy a sztrádán egy csúszós útszakaszon ma kicsúszott az autójával. A futballista egyedül volt, sérülést nem okozott és ő sem sérült meg.

„Később ezen a ponton mások is kicsúsztak, és úgy tudom, hogy sérülést is szenvedtek. Természetesen jobbulást kívánok nekik! Viszont szeretném hangsúlyozni, hogy a két esetnek a csúszós útszakaszon kívül semmi köze egymáshoz" – írta a szélső.

Szerencsére tehát a játékos nem szenvedett sérülést, orvosi segítségre nem volt szükség, azóta haza is tért az otthonába.

A helyszín közelében láttak egy mentőhelikoptert, de– mint később kiderült – az egy másik balesethez érkezett.

Vörösbaranyi József, a válogatott szélsőjének menedzsere az mlsz.hu-nak elmondta: Dzsudzsák Balázs vasárnap délután egy bérelt autóval Budapestről tartott haza az édesanyjához.

A futballista a szerencsés kimenetelű baleset után felhívta Egervári Sándor szövetségi kapitányt, és jelezte, hogy a megbeszéltek szerint a válogatott rendelkezésére áll. A magyar nemzeti csapat csütörtökön 20.30-kor Győrben Kuvait ellen játszik felkészülési mérkőzést.

A labdarúgó jelezte, hogy az ügyet lezártnak tekinti, a jövőben nem kíván foglalkozni a baleset részleteivel.

DZSUDZSÁK ÉS AZ AUTÓK

Dzsudzsák decemberben Budapesten karambolozott, akkor egy Porsche Panamerával szaladt bele egy vétlen sofőrbe. Az esetnél nem történt személyi sérülés.

 

Nem úgy, mint 2006-ban, amikor a DVSC ígéretes fiataljaként Suzuki Swiftjével Aradványpusztán – Debrecentől 25 km-re –, a kanyargós 471-es közúton egy kamion előzése közben szenvedett balesetet. Akkor eltört a bal keze és kisebb agyrázkódást szenvedett, de így is szerencséje volt, hiszen az árokban kikötő autóban nagyobb baja is eshetett volna.

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
3 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

„Amikor legközelebb megláttam, már alatta feküdtem” – Andros Townsend a bizarr hengerincidensről

Minden más foci
2026.09.22. 12:48

Dzsudzsák Balázs diplomata-útlevelét júliusban visszakapta a Külügyminisztérium

Magyar válogatott
2026.09.18. 16:45

Tóth Barna meze a kívánságlistán, Dzsudzsák és a kezdőrúgó – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 23:03

Atlétikai Világdöntő: bizonytalan a női távolugrás olimpiai bajnokának indulása

Atlétika
2026.09.02. 20:35

Munkabalesetben vesztette életét a korábbi világbajnok magyar kajakos – sajtóhír

Kajak-kenu
2026.08.27. 11:27

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37