U16-os válogatott: Dragóner góljával győztük le Skóciát is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.15. 07:33
Az U16-es magyar labdarúgó-válogatott Dragóner Filip góljával nyert Skócia ellen a moszkvai nemzetközi torna csoportkörének második fordulójában.

Az mlsz.hu-n olvasható beszámoló szerint Szepessy László korosztályos együttese egy végig nyílt, küzdelmes találkozón aratott győzelmet, a három pontot jelentő találatot – akárcsak kedden, Ciprus ellen – Dragóner szerezte. A Ferencváros játékosa egy pontos mélységi passzal tört a kapura a 70. percben, majd 18 méterről bombázott a skótok kapujába. A hajrá a briteké volt, de hiába tartották nyomás alatt a kapunkat, az egyenlítő gólt nem tudták megszerezni.

„Nagy meccset játszottunk a skótokkal, mindkét csapat eldönthette volna maga javára a mérkőzést, végül nekünk sikerült belőnünk a győzelmet érő gólt. Megérdemelten nyertünk egy nagyon erős riválissal szemben, elsősorban kombinatív, taktikus játékunknak köszönhető a siker” – mondta a mérkőzés után Szepessy László szövetségi edző.

A magyar válogatott két kör után hat ponttal vezeti csoportját, pénteken a négypontos ukránok ellen játszik, s amennyiben legalább egy pontot szerez, megnyeri csoportját, és szombaton döntőzhet a nyolccsapatos tornán.

U16-OS MOSZKVAI TORNA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Magyarország–Skócia 1–0 (0–0)
Magyarország:
Demjén Patrik – Csákó Dániel, Patik Márton, Szalai Alex, Czeglédy Levente (Gergényi Bence, 41.) – Cseszlai Bence, Dragóner Filip, Vogyicska Bálint – Szász Balázs, Mészáros Dominik, Bíró Ákos (Kovács Dávid, 41.)
Gólszerző: Dragóner (70.)

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:10

Sikeres magyar főpróba az oroszok ellen

Kosárlabda
2026.06.28. 21:30

Felkészülés: a Somorja nyerte a felvidéki rangadót

Minden más foci
2026.06.20. 18:04

Felkészülés: jól játszott, de két figyelmetlenség miatt csak döntetlennel kezdett az ETO

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:27

Algéria négygólos sikerrel hangolt a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.11. 08:06

Neto és Conceicao góljával nyert a portugál válogatott a vb előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
2026.06.10. 23:45

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.09. 21:00

Állítsa össze a magyar válogatott Kazahsztán elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2026.06.09. 09:07
Ezek is érdekelhetik