Válogatott: Románia ellen nem lehet így játszani - Dzsudzsák

2013.08.15. 10:37
Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott szélsője a Csehország ellen 1–1-re végződő felkészülési mérkőzést követően elmondta: az első játékrészben mutatott játékkal nem volt elégedett, de szerinte így is lehet esélyük a győzelemre a Románia elleni szeptemberi vb-selejtezőn.

„A második negyvenöt percben látottakból lehet építkezni, ott már sokkal többet tudtunk az ellenfél mögé kerülni, és nagyobb helyzeteket is dolgoztunk ki, labdabiztosabbak voltunk. Nem szabad egy félidőt sem ilyen pontatlanul játszani, de úgy gondolom, hogy így is voltak mindkét játékrészben olyan megmozdulásaink, amelyekkel esélyünk lehet a románok ellen” – nyilatkozta az egyenlítő találatot szerző Dzsudzsák Balázs a találkozó után.Dzsudzsák Balázs a találkozó után.

A hosszabb kihagyás után visszatérő Juhász Roland szerint is hasznos volt a csehek elleni felkészülési mérkőzés, így szerinte a játékosok nagy önbizalommal készülhetnek a románok elleni világbajnoki selejtezőre.

„Jó érzés volt újra kezdőként pályára lépni, de lehetett volna szebb is ez a visszatérés. Az mindenképpen pozitív, hogy nem egy jó teljesítmény után estünk vissza, hanem egy gyengébb első félidő után javultunk fel. Úgy érzem, hogy ebből lehet építkezni, és önbizalommal mehetünk neki a románok elleni mérkőzésnek” – mondta Juhász.

A magyar válogatott szeptember 6-án csap össze Romániában sorsdöntő mérkőzésen Victor Piturca együttesével.

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15
Ezek is érdekelhetik