NS: Böde padlóra került; a fekete bárány; sárdobálás az ökölvívóknál - csütörtök

Vágólapra másolva!
2013.09.12. 00:41
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Természetesen továbbra is a labdarúgó-válogatott legutóbbi két világbajnoki selejtezője a téma. Hajnal Tamást arról faggattuk, csapatkapitányként hogyan próbált lelket önteni a társaiba a bukaresti mérkőzés után, miben volt más a keddi találkozó belülről, mint a pénteki, s most miként látja az esélyeket. Böde Dániel elmondja, hogy padlóra került a 3–0-s vereség után, s persze Dzsudzsák Balázs észtek elleni mérkőzés után tett nyilatkozata miatti támadásokra is reagál – de vajon mit mond? Minderről bővebben a Nemzeti Sport csütörtöki számában.

Tíz válogatott már páholyban, háromtucatnyi még reménykedhet. Helyzetkép a vb-selejtezők hajrája előtt

Kleinheisler László, a Videoton tehetsége a Loki elleni rangadóra hangol. Vége az állófocinak

Csodagólt lőtt a Ferencváros mali légiósa

Magyar hokis, aki egy tekintetben már utolérte Sidney Crosbyt

A fekete bárány. Száz éve született Jesse Owens

Sárdobálás, mosakodás. Feszültségek az ökölvívó-szövetségben

Harap, alszik, kifogást keres – változatos vétségek a sport világából

Ez és még számos érdekesség a Nemzeti Sport csütörtöki számában

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
22 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05
Ezek is érdekelhetik