MLSZ: Rutten kapitány lenne, csütörtökre vár választ

K. J.K. J.
2013.11.26. 23:51
null
Fred Rutten lehet a magyar szövetségi kapitány? (Fotó: Action Images)
A Nemzeti Sport hollandiai forrásból úgy értesült, hogy – felkérés esetén – Fred Rutten elvállalná a magyar válogatott irányítását, vagy legalábbis bízik a Magyar Labdarúgó-szövetség számára kedvező döntésében. Kedd este természetesen érdeklődtünk a magyar szövetségnél, már csak azért is, mert információnk szerint a szakember csütörtökre várja a választ.

 

„Számomra újdonság, amit mond – válaszolta érdeklődésünkre Varga Sándor, az MLSZ sajtóosztályának munkatársa. – Ahogyan önök is megírták, Fred Rutten neve valóban felvetődött, de nem tudok róla, hogy csütörtökön az ő vagy bárki más nevét bejelentené az MLSZ mint a következő szövetségi kapitányét. Amint megszületik a döntés, természetesen tájékoztatjuk a közvéleményt.”

Az ötvenéves holland szakember, a korábbi kiváló beállós 1999 óta dolgozik edzőként, 2008–2009-ben a német Schalke vezetőedzője volt, ezt leszámítva kizárólag hazájában vállalt munkát, a Twenténél, a PSV-nél (amelynél Dzsudzsák Balázs edzője volt) és legutóbb a Vitesse-nél dolgozott. Utóbbi csapattól az idén menesztették, miután nem engedelmeskedett a „felső akaratnak”, és az utasítás dacára sem játszatta a klubvezérkar által pályára követelt labdarúgót.

A magyar válogatott a nemrégiben véget érő világbajnoki selejtezősorozatban Egervári Sándor irányításával Hollandia és Románia mögött – de Törökországot, Észtországot és Andorrát megelőzve – csoportja harmadik helyén végzett.

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
20 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56