U21: Az alapelemekben sem tudtunk partnerek lenni - Róth

2013.11.14. 19:16
Mint korábban beszámoltunk róla, az U21-es magyar labdarúgó válogatott a Bozsik-stadionban 2–0-ra kikapott Albániától Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. Róth Antal szövetségi edző szerint az alapelemekben sem tudtunk partnerek lenni. 

„Csak megismételni tudom, amit a mérkőzés előtt mondtam, nem akartam negatív képet festeni, de azt gondolom, hogy mi reálisan látjuk a képet, akik benne vagyunk. Azokban az alapelemekben, amikben kellett volna, nem tudtunk partnerek lenni, elsősorban a párharcokra gondolok. Ennyi párharcvesztéssel nem lehet mérkőzést játszani, nincs az a taktika, ami ezt kibírná. Tettük a dolgunkat, de sem védekezésben, és leginkább támadásban nem tudtuk azt nyújtani, amit szerettünk volna. Nagyon sajnálom, de hasonló volt az albán meccs kint is, ezért tartottam a meccstől, csak azt megnyertük" – nyilatkozta Róth Antal szövetségi edző a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. Róth Antal szövetségi edző a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek.

„Az volt az elképzelés, hogy nálunk legyen labda, de minden labda, amit megpróbáltunk feljuttatni, rögtön jött is vissza. Nem jutott el azokhoz a labda, akiknek az az erénye, hogy meg tudják biztonsággal tartani. Nem tudom, mi az oka, hogy szürkébbek voltak, gondolok elsősorban Adorjánra, Kovácsra vagy Radóra, talán, hogy a nemzetközi szint azt követeli, a védekezésünket is erősítsük meg, és ebbe belefáradtak. Ha szeretnének magasabb szinten játszani, annak meg is kell felelni."

Róth Antal: Már régóta nem mehetünk biztosra Albánia ellen

Legfrissebb hírek

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
53 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
3 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

„Jobb az óvatosság!” – Lisztes Krisztián fiáról az U21 kapcsán

Magyar válogatott
2026.09.20. 17:43

U21-es Eb-selejtező: tizenöt játékos búcsúzik a korosztálytól

Magyar válogatott
2026.09.16. 17:44

Fények és viszonyok között – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.09.12. 23:12

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37