„Senkinek sem jár alanyi jogon az edzői diploma. Emiatt is vannak csatáink, de megvívjuk őket. Valóban vannak edzők, akik érdemtelenül kaptak papírt, mert nem alkalmasak vagy nem voltak kellően felkészítve a feladatra, én sem mindig vagyok büszke a kollégákra, de szerencsére van számos pozitív példa is. Ám ha valamit húsz éven át nem megfelelően építettek, azt egy év alatt nem lehet helyrerakni.”
„Ami pedig a szakmai lemaradást illeti, nem feltétlenül a módszertanban különbözünk a jobb helyektől, ugyanazokkal az edzésgyakorlatokkal élünk, de azt szoktam mondani az edzőknek, ha ti vagytok a legunottabbak a foglalkozásokon, a gyerek mitől legyen lelkes? Amit el lehetne lesni, az a vibrálás, ami a jobb külföldi edzőket jellemzi, utánozni való a miliő, amit teremtenek, és a képesség, ahogy magukkal tudják ragadni játékosaikat” – fogalmazott Szalai.
Szalai ugyancsak sajnálatosnak tartja, hogy a régi nagy trénerek nem hagytak maguk után szakkönyveket, pedig a tudás átadása fontos lenne. Mert próbáltunk mi igazodni a német, a holland, a spanyol trendhez, mégiscsak a saját hagyományaiból kellene táplálkoznia egy futballnemzetnek. Így aztán miközben az MLSZ Edzőképző Központjának igazgatója roppant fontosnak tartja, hogy trénereink hozzájussanak a legújabb szakanyagokhoz, és a magyar utánpótlás-edzők hosszabb külföldi tanulmányútjait is támogatja, célja, hogy a még élő, nagy tapasztalattal bíró mestereink – mert találni még ilyet szerencsére – felhalmozott tapasztalatai írásos formában is fennmaradjanak.
Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete
