Válogatott: Pintér ismeri az egyetlen utat a sikerhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.29. 12:14
Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az európai szövetség (UEFA) hivatalos honlapjának nyilatkozott, és elmondta: az összefogás az egyetlen út a sikerhez.

„Vannak magyar futballisták, akik segíthetnek elérni az álmainkat – kezdte Pintér Attila. – Mindenki tiszta lappal kezd, mindenkinek mögénk kell állnia. Egyedül nem leszek sikeres. A csapatoknak, a médiának, a kluboknak, mindenkinek pozitívan kell gondolkodnia, mert ez az egyetlen út a sikerhez. Néhány újonc számíthat meghívóra. Nagy felelősség ez, de szeretnék sikeres lenni. Azt akarom, hogy emelt fővel hagyhassuk el a pályát. A játékosoknak érezniük kell, milyen fantasztikus közönség van mögöttük, akik megérdemlik, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra. A válogatott sikere közös felelősségünk.”Pintér Attila. – Mindenki tiszta lappal kezd, mindenkinek mögénk kell állnia. Egyedül nem leszek sikeres. A csapatoknak, a médiának, a kluboknak, mindenkinek pozitívan kell gondolkodnia, mert ez az egyetlen út a sikerhez. Néhány újonc számíthat meghívóra. Nagy felelősség ez, de szeretnék sikeres lenni. Azt akarom, hogy emelt fővel hagyhassuk el a pályát. A játékosoknak érezniük kell, milyen fantasztikus közönség van mögöttük, akik megérdemlik, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra. A válogatott sikere közös felelősségünk.”

Pintér Attila bő keretét a törökországi edzőtáborra ide kattintva tekinthetik meg.

 

 

Legfrissebb hírek

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

 A megye egyben sem a gólkirályi cím a lényeg – Priskin Tamás

Képes Sport
2026.01.19. 14:44

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
2026.01.15. 08:30

Jó harcosból idővel vezérré érett – interjú Rajczi Péterrel

Képes Sport
2026.01.12. 09:40
Ezek is érdekelhetik