Válogatott: Több játékrendszert is tesztelhetünk a finnek ellen - Pintér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.16. 14:33
Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott decemberben kinevezett szövetségi kapitánya erős finn csapatra számít március 5-én Győrben. Elmondása szerint a mérkőzés jó lehetőség lesz arra, hogy az összetartásokon gyakorolt játékrendszereket élesben is kipróbálják.

„A világbajnoki selejtezősorozatban elért eredményeket látva úgy gondolom, erős ellenféllel játszunk március elején – mondta Pintér Attila az mlsz.hu-nak. – A finnek a spanyolok és a franciák mögött végeztek a harmadik helyen, úgy, hogy döntetlent játszottak a világbajnoki címvédő otthonában, és a hazai meccsükön a franciákat is megszorongatták. Ők is nagyon komolyan építgetik a csapatukat, ezt jelzi, hogy a téli szünetet kihasználva jövő héten Ománban lépnek pályára felkészülési mérkőzésen. A meccsig igyekszünk aprólékosan kielemezni ellenfelünk játékát, megtalálni az erősségeiket és a gyengéiket, majd ezen információk alapján felépíteni a saját stratégiánkat. Az összetartásaink egyik célja, hogy a válogatott több játékrendszerben is képes legyen futballozni, és a finnek elleni erőpróba jó alkalom lehet arra, hogy élesben is megnézzük, hogyan tudjuk ezeket alkalmazni a gyakorlatban. Bízom benne, hogy jó meccset játszunk majd Győrben, és a találkozó tapasztalatait felhasználva tovább tudjuk építeni a válogatottat.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44