Eb 2016: a finn kapitány elégedett, van esélyük kijutni

2014.02.23. 13:30
Ahogy arról már beszámoltunk, kisorsolták a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait. A magyar labdarúgó-válogatott az F-csoportban kapott helyet, ahol Görögországgal, Romániával, Finnországgal, Észak-Írországgal és Feröerrel találkozik majd. Mixu Paatelainen, a finnek szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott a sorsolást követően, s úgy véli, van esélyük a továbbjutásra.

„Örülök a sorsolásunknak, de ebben a csoportban nem várható egyszerű mérkőzés, mindvégig maximálisan koncentrálnunk kell. Ha a legjobbunkat nyújtjuk, akkor van esélyünk, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra” – nyilatkozta Paatelainen, aki csapatával március 5-én felkészülési mérkőzést vív a magyar nemzeti együttessel.

A finnek történetük legsúlyosabb selejtezős vereségüket egyébként 1978-ban éppen a görögöktől (1–8) szenvedték el.

24-ES EB-MEZŐNY = 1 rendező (Franciaország) + 9 csoportgyőztes + 9 csoportmásodik + 1 (a legjobb) csoportharmadik + a csoportharmadikok által vívott pótselejtező 4 győztese

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
11 órája

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
Tegnap, 11:21

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Férfi torna Eb: Mészáros Krisztofer és a magyar csapat is döntős Zágrábban

Torna
2026.08.19. 22:53