Futsal: a magyar válogatott megverte a görögöket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.16. 20:05
null
A mieink nyertek a görögök ellen (Fotó: mlsz.hu)
A magyar futsalválogatott 4–2-re győzött Görögország ellen felkészülési mérkőzésen Szombathelyen.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a magyar válogatott agresszív letámadással kezdte a meccset, a görögök sokszor a felezővonalig sem tudták felhozni a labdát, a kapunk előtt pedig csak a legritkább esetben tűntek fel.

A 4. percben eredményre vezetett a letámadásos taktika, egy labdaszerzés után Rábl János szerezte meg a vezetést (1–0). A folytatásban a vendégek egy-egy kósza kontrától eltekintve nem jelentettek különösebb veszélyt a kapunkra, játékosaink a támadásépítést és befejezést gyakorolhatták. A 15. percben egy szabadrúgás után Harnisch Ákos elé került a labda, aki öt méterről megszerezte második gólunkat (2–0). Az első 20 percben Karacs Dániel kapufájánál, valamint Lovas Norbert elhibázott kisbüntetőjénél jártunk még közel a gólszerzéshez, de a szünetig maradt a kétgólos előny.

A második félidő gyors magyar góllal kezdődött, Nagy István lőtt tíz méterről, a jobb oldalról a bal alsó sarokba. A harmadik találat után maradt a magyar fölény, helyzeteink is adódtak bőven, de hol a befejezésekbe csúszott hiba, hol a görögök kapusa védett. A 35. percben a meccs első görög helyzete góllal fejeződött be, egy kontra végén Andreas Mantis volt eredményes (3–1). Ha mezőnyben nem is játszottak hibátlanul a vendégek, a helyzetkihasználásuk tökéletes volt, a 37. percben egy újabb kontrából feljöttek egy gólra (3–2). A meccs hajrája így váratlanul izgalmasan alakult, de az utolsó másodpercekben újabb gólra váltottuk a mezőnyfölényt, Rábl János nyolc méterről, a bal oldalról csavart a kapu bal oldalába, beállítva a végeredményt (4–2).

FUTSAL FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Görögország 4–2 (2–0)
Magyarország: Balázs Zoltán – Trencsényi János, Rábl János, Harnisch Ákos, Gál István. Cserék: Nagy István, Szabó Péter, Komáromi Péter, Lódi Tamás, Lovas Norbert, Karacs Dániel, Tihanyi Csaba
Gólszerzők: Rábl a 4., Harnisch a 15., Nagy a 22., Rábl a 40., ill. Mantis a 35., Manis a 37. percben
Forrás: mlsz.hu

Legfrissebb hírek

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Futsal Eb-pótselejtező: kihirdette keretét a magyar kapitány

Magyar válogatott
2025.09.05. 13:52

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02
Ezek is érdekelhetik