Női válogatott: négygólos siker az amerikaiak ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.09. 18:40
null
A horvátok elleni iksz után ezúttal fölényes győzelmet aratott a magyar válogatott (Fotó: mlsz.hu)
Az umagi női labdarúgótorna második játéknapján az amerikaiak regionális csapata volt a magyar válogatott ellenfele, a mieink végig jobban játszva, magabiztosan, 4–0-ra nyertek – tudatta a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

 

A horvátok elleni 2–2-es döntetlen után Markó Edina csapata az Egyesült Államokból érkezett együttessel mérkőzött meg Umagban. Az amerikaiak egy regionális utánpótlás-válogatottal vesznek részt a viadalon, fiatal csapattal vették fel a küzdelmet a mieinkkel.

A meccs a magyar válogatott jelentős fölényét hozta, az amerikaiak erejéből főképp csak a védekezésre futotta, illetve egy-egy kontrával próbáltak veszélyt jelenteni a kapura – kevés sikerrel. A vezető találatot a 37. percben szereztük meg, ekkor Szuh Erika egy balról érkező labdával fordult kapura, majd a 16-oson belülről a hálóba lőtt (1–0).

A második félidőben még nagyobb fölénybe került válogatottunk, több kimaradt ziccer után a 71. percben Sipos Lilla lépett ki a védők közül, és a kapus mellett a hálóba lőtt (2–0). Négy perccel később egy bal oldali beadást követően Jakabfi Zsanett vette le a labdát 10 méterre a kaputól, majd szerezte meg a harmadik gólunkat, míg a 4–0-s végeredményt Zeller Dóra állította be, aki ugyancsak egy szélről történő beívelésre érkezett jól, és 7 méterről volt eredményes.

A magyar válogatott utolsó meccsén, kedden az eddigi két találkozóját egyaránt megnyerő lengyel csapattal mérkőzik meg.

„Fiatal csapat ellen játszottunk, de nem volt könnyű dolgunk, az ellenfél jól tartotta magát, védekezésben komoly ellenállást fejtett ki – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina. – A második félidőben elfáradtak a játékosaik, és jól beszálló cseréinknek köszönhetően magabiztossá tettük a győzelmet. Egy-két hibát leszámítva elégedett voltam a játékosok teljesítményével, támadásban kreatívak voltunk, a védekezésünk szervezett volt, jól működött a csapatjátékunk.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, HORVÁTORSZÁG (UMAG)
2. FORDULÓ
Magyarország–
Egyesült Államok ligaválogatott 4–0 (1–0)
Magyarország: Németh Júlia (Aschenbrenner Réka, 46.) – Papp Dóra (Szabó Boglárka, 61.), Szeitl Szilvia, Tóth Alexandra, Pincze Gabriella – Smuczer Angéla (Csiszár Henrietta, 46.), Rácz Zsófia – Jakabfi Zsanett, Szarvas Alexandra (Zeller Dóra, 81.), Tóth Gabriella (Sipos Lilla, 46.) – Szuh Erika (Vágó Fanni, 46.)
Gólszerzők: Szuh a 37., Sipos a 71., Jakabfi a 75., Zeller a 81. percben

A VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA
2014. 03. 11. (kedd), 11.00: Lengyelország–Magyarország

KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
Horvátország–Magyarország 2–2 (0–1)

Legfrissebb hírek

Napszemüveges női focicézár – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.09.11. 23:28

Továbbra sem kapott gólt a hibátlan MTK, az ETO legyőzte a Puskás Akadémiát a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.22. 19:54

Az idén már nem játszhat Csányi Dia, a vb-selejtezőket is kihagyja

Magyar válogatott
2026.08.17. 14:52

Csiszár Henrietta: Az Internazionaléhez képest is szintet léptem

Légiósok
2026.08.03. 07:48

A női olasz élvonalba igazolt a magyar válogatott középpályás

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 19:01

Németh Hanna: Részese szeretnék lenni egy klubtörténeti sikernek

Angol labdarúgás
2026.07.11. 10:58

Magyar védőt igazolt a Newcastle női csapata

Légiósok
2026.07.10. 13:03

Londonba igazolt a kétszeres aranylabdás Alexia Putellas

Angol labdarúgás
2026.07.08. 18:45