Válogatott: Úton voltunk nagyon sokat - Tőzsér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.22. 23:25
Realistán, egyben önkritikusan értékelte a Magyarország–Dánia (2–2) felkészülési mérkőzést Tőzsér Dániel, a magyar nemzeti csapat középpályása. A dánok ellen gólpasszt jegyző Tőzsér saját jövőjével kapcsolatban elmondta: szívesen maradna Watfordban, ám élő szerződésű játékosként vissza kell térnie a Genoához.

„Próbáltuk, amennyire lehet, elkerülni, hogy helyzetbe jussanak, de ez egy erős, jóval összeszokottabb csapat volt – mi először játszottunk ebben a formációban, sok újonc volt a válogatottban. Van hova fejlődnünk, de szerencsére mi is tudtunk két gólt szerezni, és így a hangulat sem negatív" – kezdte értékelését az első magyar találatnál szép gólpasszt adó Tőzsér Dániel.Tőzsér Dániel.

„Úton voltunk nagyon sokat, nem voltunk közel az emberekhez – messze voltunk sokszor egymástól is, és hagytuk őket játszani, ezt éreztem a legnagyobb problémának. Nagyon sokat kell még dolgoznunk. Magyarországon mindig az a módi sajnos, hogy jön egy kapitány, és újra fel kell mindent építeni, ez pedig nem egyszerű. Ehhez idő kell, válogatott szinten pedig az nincs. Arra jó lesz a következő két, idézőjelben gyengébb ellenfél elleni mérkőzés, hogy begyakoroljuk a saját játékunkat is, mert itt leginkább a védekezésen volt a hangsúly" – folytatta Tőzsér Dániel, aki saját jövőjével kapcsolatban elmondta: mivel élő szerződése van, vissza kell térnie a Genoához, ám szívesen maradna a Watford futballistája.

Juhász: Az eredmény most másodlagos



Dzsudzsák: Ne szépítsük, szerencsénk volt!

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
18 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
20 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött

Jégkorong
2026.09.09. 18:56

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
2026.09.06. 11:22

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37