Román-magyar: telt ház várható a Nemzeti Arénában

MTI MTIMTI MTI
2014.09.29. 13:14
Minden bizonnyal telt ház előtt játsszák le Bukarestben a Románia–Magyarország labdarúgó Eb-selejtezőt október 11-én.

Razvan Burleanu, a román szövetség (FRF) elnöke újságírói kérdésre elmondta, minden bizonnyal telt ház előtt játsszák a bukaresti román-magyar találkozót. A román szövetség pénteken kezdte árusítani a jegyeket, és a hét végén már meghaladta a 30 ezret az igénylések száma. Az 55 600 férőhelyes Nemzeti Aréna lelátóin a legolcsóbb jegy 20 lejbe (1400 forint), a legdrágább 300 lejbe (21 ezer forint) kerül, a VIP-szektorból pedig 600-800 lejért (42 ezer-56 ezer forint) lehet megnézni a mérkőzést.
Burleanu ezúttal is felhívta a figyelmet arra, hogy a román szurkolók esetleges idegengyűlölő megnyilvánulásai azt vonnák maguk után, hogy a román válogatottnak zárt kapuk mögött kellene lejátszania a következő hazai mérkőzését.

Az FRF vezetője kijelentette, továbbra is számít Victor Piturca román szövetségi kapitányra az Eb-selejtezők során.

„Victor Piturca azt mondta, nem megy el a válogatottól. Nem kellene a híresztelések csapdájába esnünk. Meg kell őrizni a válogatott körüli egységet, a nyugodt légkört, hogy a legjobb körülmények között készülhessünk a következő mérkőzésre” – jelentette ki Burleanu.

A romániai sportsajtót továbbra is foglalkoztatja, hogy Piturca marad-e az Eb-selejtezők végéig a szövetségi kapitány. A szakember korábban a szaúdi al-Ittihad Dzsidda együttesétől kapott kecsegtető ajánlatot, de nem távozhatott, mert a román szövetség nem mondott le az idő előtti szerződésbontás esetén kifizetendő 1,4 millió eurós kártérítésről.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
17 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
20 órája

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
2026.09.24. 11:21

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36