Válogatott: Juhászék kifizetik a drukkerek bukaresti jegyeit

Vágólapra másolva!
2014.09.28. 12:04
A magyar válogatott tagjai kifizetik az október 11-i, bukaresti Románia–Magyarország Eb-selejtezőre szervezetten utazó 1200 szurkoló belépőjegyét – írja a Blikk.

„Az északírek elleni, hatalmas csalódást jelentő kudarc után kerestük meg a válogatott tagjait, s felvetettük nekik, jó lenne, ha gesztus gyanánt kifizetnék azoknak a belépőit, akik a szurkolói vonattal utaznak Bukarestbe – nyilatkozta a Blikknek Molnár-Tóth Marianna, a romániai túra egyik szervezője. – Szerencsére a játékosok méltányolták kérésünket, s már ott tartunk, hogy csak át kell utalni a pénzt.”Blikknek Molnár-Tóth Marianna, a romániai túra egyik szervezője. – Szerencsére a játékosok méltányolták kérésünket, s már ott tartunk, hogy csak át kell utalni a pénzt.”

A válogatottat az egyik legrutinosabb kerettag, a bajnoki éllovas Videotonban szereplő Juhász Roland képviselte az egyeztetéseken.

„Néhányan már beszéltünk erről a megkeresésről, de addig nem tudtunk lépni, amíg az új kapitány nem hirdetett keretet – mondta a 81-szeres válogatott védő. – Péntek óta okosabbak vagyunk a társaság összetételét illetően, így hamarosan pont kerülhet a történet végére.”

A válogatottaknak 1200 jegyet kell megvenniük, ugyanis ennyien kelnek útra a szurkolói vonattal. A drukkerek beérik az olcsóbb, 1500 forintos belépővel, ez így 1.8 millió forintos kiadást jelent a nemzeti csapathoz meghívott kerettagoknak.

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

Sokáig szoros volt, a vége sima lett: a férfi kosárválogatott kikapott Romániától

Kosárlabda
2025.08.06. 19:55
Ezek is érdekelhetik